Emlékezés a holokauszt keszthelyi áldozataira

2019. július 9. (kedd)

Beszélni és emlékezni kell róla, hogy soha többé ne történhessen ilyen – hangzott el a holokauszt 75. évfordulója alkalmából megrendezett keszthelyi eseményen. A helyi hitközség minden év július első vasárnapján emlékezik meg a gettóba hurcolt, munkaszolgálatos és mártírhalált halt keszthelyiekről. Az eseményen elhangzott, hogy a járásból 829 zsidó vesztette életét a holokauszt idején.

Fürst Lászlóné Somogy megyéből került a gettóba 14 évesen. Másfél év alatt 5 tábort járt meg. A keszthelyi hitközségnek ő az egyetlen holokauszt túlélője, aki emlékszik a történtekre. Azt mondja, máig nem tudja feldolgozni az őt ért borzalmakat. Az segített neki, hogy könyvben írta meg történetét.

„Minden éjszaka hol itt, hol ott az öt láger közül valamelyikben jártam álmomba, illetve nem álmomba, olyan félálomba és azt hittem, hogy ebbe bele fogok őrülni” – mondta Kató néni. Hozzátette: „Hat éjjel leírtam a könyvet, mind az egész sorsomat végig a deportálástól kezdve addig a napig amíg én egyedül hazajöttem. Mert édesapámat soha nem láttam viszont, édesanyám meg csak fél év múlva jött meg, nem voltam 30 kiló.”

A keszthelyi zsinagóga falán a túlélők állítottak emléktáblákat az elhunytak emlékére. A hitközség minden év július első vasárnapján emlékezik meg áldozatairól. Az eseményen a Holokauszt Emlékközpont igazgatója kiemelte, hogy a túlélés nagy esélye egymás segítésében rejlett. Dr. Szita Szabolcs hangsúlyozta a holokauszt idején tanúsított női hősiességet.

Keszthelyen nagy múltú zsidó közösség van – mondta Dr. Szarka Lajos. A történész elmondta, hogy a városban a XVIII. század első felében telepedtek le Rohoncról érkezett családok. 1910-ben pedig egy monográfia arról ír, hogy a mai sétálóutcában 22 kereskedést és 5 ipari vállalkozást működtetett az izraelita lakosság. Szarka Lajos szerint a keszthelyi zsidóság jelentős szerepet játszott a város felvirágoztatásában. A megemlékezésen elhangzott, hogy 1944-ben két gettót nyitottak a városban, egyiket a mai Pethő háznál. Az itt összegyűjtött zsidókat megfosztották otthonuktól, ingóságaiktól. A gettó falának építését, az ablakok bedeszkázását és a kitelepített keresztény családok kárpótlását velük fizetették ki. Június 20-án indították útnak őket Zalaegerszegen és Kassán keresztül Auschwitzba, ahonnét csak az elhurcoltak tizede tért vissza.

A zsinagóga bejáratánál álló emlékműnél a város, különböző pártok és hitközségek képviselői helyeztek el koszorúkat és köveket. 829 zsidó veszett oda a keszthelyi járásból a haláltáborokban és a munkaszolgálatban.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6193-emlekezes-a-holokauszt-keszthelyi-aldozataira-?fbclid=IwAR0U3aHOmUQtYWGvHG2pGK9BU1wj8iigIo55edsJUxysENSaxZFVzriZaoU