Ellenőrizték a temetőket

2019. november 1. (péntek)

Keszthely polgármestere, Nagy Bálint és a város rendjéért, tisztaságáért felelős szakemberek a Mindenszentek és halottak napja előtt végigjárták a temetőket. Az önkormányzat által fenntartott sírkertek állapotát, tisztaságát ellenőrizték.
Nagy Bálint polgármester arról beszélt a szemlén a keszthelyi új temetőben, hogy a közelgő kegyeleti napok előtt az üzemeltetőnek fokozottan figyelni kell a köztemetők rendjére, a parcellák tisztaságára. A temetőbejárás új intézkedés. Korábban csak a lakott területen tartottak városszemlét. A jövőben nagyobb gondot fognak fordítani a város által gondozott közterületek tisztaságára.

„Új szokást fogunk bevezetni Keszthelyen. Ennek a célja az, hogy a város vezetés ill. az érintett cégnek vezetői bejárjuk a különböző területeket, ebben az esetben a halottak napja és mindenszentek alkalmával a két keszthelyi temetőt fogjuk megnézni, hogy mik azok a tennivalók amiket a következő időszakban még meg tudnak tenni a cégvezetők ill. az illetékesek, hogy megfelelően, felkészülve várjuk a nagyszámú ide érkezőt.”- mondta a polgármester.

Az 1987-ben megnyitott új temetőben már 3000 sír van. A sírok, síremlékek gondozása a hozzátartozók feladata. A távol élők kérhetik a temető gondnokságot a sírok rendbetételére. A parcellák közti utakon jól látható az ősz nyoma. A zöldterület, utak tisztítását a Városüzemeltető Kft. munkatársai végzik. A bejárás első helyszínén akad bőven tennivaló.

„Látható az időjárásból adódóan, hogy elég sok falevél van még fenn a fákon. Ez a meleg időszak nem azt tette lehetővé, hogy ezt össze tudjuk takarítani és az ünnepekre már tiszta utak legyenek. Ez egy rendkívüli helyzet, én úgy gondolom, de azért megoldjuk mert láthatóan minden nap a kollégák törekednek arra, hogy járhatóak legyenek az utak. A lehullott falevél összeszedésre kerüljön és a temetőből elszállítsák.”- adott tájékoztatást a VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Göncz Attila.

Mindkét sírkertben kihelyezett könnyen megközelíthető konténerek találhatóak ahová a hozzátartozók a sírok tisztításakor keletkezett hulladékot vihetik. De locsolókannákat, kerti szerszámokat sem kell vinni a keszthelyi köztemetőkbe. Több helyen elhelyezett tárolókból elvihetik használatra az emberek. A temetők rendeltetés szerű használatához szükséges építményeket, közműveket és infrastrukturális létesítményeket is végignézték az első temetői szemlén ­- a város vezetőjével együtt- a szakemberek és megállapították mi az amit sürgősen gondozni, felújítani kell.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6538-ellenoriztek-a-temetoket?fbclid=IwAR2gJ6UgMkyRlJ_ytazkkUAhoOSAa5WJxQ94C4B3iE1P4sqmS1c_d0jtaQA