Elkezdődött a 41. Nemzetközi Sakkbajnokság

2022. augusztus 24. (szerda)

Elkezdődött a 41. Nemzetközi Sakkverseny, egyben a 12. Dr. Hévízi László Emlékverseny Keszthelyen.

Idén öt országból mintegy 100 versenyző érkezett a 8 napos megmérettetésre. A hagyományokhoz híven idén is a VSZK ad otthont a versenynek. A megnyitón Szalai István főszervező elmondta, a rendezvény népszerűsége töretlen. Ezt az indulói létszám is bizonyítja. Sok a fiatal is idén, ez egy remek alkalom arra, hogy teszteljék magukat. Dósa Zsolt köszönetet mondott a főszervezőnek, hogy több mint 4 évtizede számíthatnak rá a sakkozók. A rendezvényen részt vett Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke is, aki sok sikert kívánt a versenyzőknek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2024-ben Magyarország rendezi a Sakkolimpiát, erre korábban nem volt lehetőség. Erre is várnak minden sportszeretőt. A keszthelyi viadal vasárnapig tart.

https://tvkeszthely.hu/hirek/9493-elkezdodott-a-41-nemzetkozi-sakkbajnoksag