Elkezdődik a Reischl sörház felújítása

2019. június 14. (péntek)

A sörház most mintegy 850 millió forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően újul meg.

Kézműves sörfőzde, sörterasz és szövetkezeti bolt is helyet kap a Reischl féle sörházban. Az önkormányzat európai uniós forrásoknak köszönhetően mintegy 1 milliárd forintból újítja fel a műemlékvédelem alatt álló épületet. A kivitelezői szerződés aláírására ma (csütörtökön) került sor, a projekt várhatóan 2020 végére fejeződik be.
A Reischl féle sörház Keszthely múltjának egy jelentős darabja, melyet Festetics György építtetett az 1700-as évek végén. Az épületben uradalmi sör- és pálinkafőző működött 1844-ig, ekkor vette bérbe Reischl Vencel. A vállalkozás több mint 100 éven keresztül játszott jelentős gazdasági szerepet a város életében. A sörház most mintegy 850 millió forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően újul meg. A kivitelezés jogát egy budapesti cég nyerte el, aki több projekten is dolgozott már Keszthelyen.

„Jelen pillanatban egy munkaterület átadás-átvételt várunk, ami feltehetően a jövő héten már meg fog történni. Ez után a teljes környezetet fogjuk először rendbe rakni. Az épületet felnőtték az aljnövényzetek, a fák, ennek a területrendezésével fogunk kezdeni, valamint a munkavédelmi dolgokat fogjuk megoldani első körben, és a szerkezetépítést kezdjük, úgyhogy így indulunk.” – tájékoztatott Kamondi-Lukács Csaba, az Investmondi-System Kft. műszaki igazgatója.

A felújított épületegyüttesben sokfunkciós kereskedelmi-szolgáltató és közösségi terek létesülnek majd, amelyek széles célcsoportokat lesznek képesek kiszolgálni. A belső udvarban egy zöldterületet alakítanak ki, de lesz sörterasz és a parkoló is megújul. Mindezek mellett egy látványsörfőzde eleveníti fel az épület egykori funkcióját.

„Kézműves sörfőzde is elhelyezésre, kialakításra kerül, amihez kapcsolódóan egy megfelelő nagyságú fogyasztói tér is meg fog majd valósulni. Ezen kívül látványkonyhának hívott, de igazából egy gasztroakadémiát elképzelve tervezték meg a munkatársaink az épületnek egyik részét. Inkubátorszobák, irodák kerülnek majd kialakításra, amiket lehet bérelni. Ez többszintes épület és ez a második szinten lesz majd. Egy étterem is csatlakozik ehhez.” – emelte ki Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere.

A sörház projekthez egy másik, 250 millió forintos pályázat is kapcsolódik – hangzott el a projektnyitó rendezvényen. Ennek keretein belül a Deák Ferenc utcai barokk épületben egy olyan szövetkezeti boltot alakítanak ki, amely a helyi mezőgazdasági termelők piacra jutását segíti elő. A projektnyitó keretein belül sor került a kivitelezői szerződés ünnepélyes aláírására is. A beruházás várhatóan 2020 végén fejeződik be.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6127-elkezdodik-a-reischl-sorhaz-felujitasa?fbclid=IwAR0FaokMWr4RB9Z6gorm6NK_odP8byp8CnWd3J_RZauc7GQ7XOwKMe5FzQw