Éljen Magyarország!

Időpont: 2019. 08. 21.

Szent István műve, a keresztény állam és a keresztény értékek védelme ma is aktuális – hangzott el ma Keszthelyen, Szent István ünnepén. A Fő téren rendezett eseményen Takaró Mihály irodalomtörténész elmondta, államlapító királyunk állameszméje hosszútávon biztosított emberhez méltó életet a magyarságnak. Az ünnepségen megáldották az új kenyeret, melyet a résztvevők közt szét is osztottak.
Az ökumenikus istentiszteleten megszentelt újkenyerekkel léptek ki az ünneplők a Fő téri templomból.Ma is aktuális Szent István műve, aktuális a keresztény állam, a keresztény értékek védelme – kezdte köszönőjét Manninger Jenő. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, leginkább hazánk és a közép-európai államok védelmezik a nemzetállami gondolatot és a férfi és a nő házasságára épülő család fogalmát. Hangsúlyozta, Szent István erkölcsi nagyságáról misem tanúskodik jobban, mint fiához, Imre herceghez írt intelmei: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik és hogy semmi sem emel föl, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölködés.” Igen, nekünk politikai vezetőknek ezeket is szem előtt kell tartani, e szerint készülünk az önkormányzati választásokra is. És persze szem előtt kell tartanunk azt is, hogy itt helyben is, Keszthelyen is a keresztény értékrendszert védelmező vezetése legyen továbbra is a városnak. Szent István intései szerint alázattal és szolgálattal. Persze Szent István Imre herceghez egy intelmében azt is írta, magadat hasznossá tenni szüntelenül igyekezz.” 

Augusztus 20. állami, nemzeti és egyházi ünnep, ehhez a hármashoz ragaszkodni kell és nem szabad belőle engedni – nyomatékosította köszöntőjében Keszthely polgármestere. Ruzsics Ferenc visszaemlékezett, amikor 16 éve szervezte meg az első ilyen ünnepséget Keszthelyen, akkor és most is örömmel ajándékoztak kenyeret a közösségnek A Szent Jobb legendájának felidézése után arról beszélt Ruzsics Ferenc, hogy 15 évvel ezelőtt gyalázatos jelzőkkel illették a Szent Koronát és a Szent Jobbot. Ennek kapcsán hangsúlyozta a megbocsátás jelentőségét: „Ezt is Szent István hagyományozta a magyarokra, úgy ahogyan megalkotta Európa egyik nagy államát, Magyarországot, amely nagyon sokáig dacolt mindenféle támadással szemben és bizonyítéka az összetartozásunknak az, hogy ma is együtt ünnepelhetünk itt ebben a kicsit csonka, de a mi hazánkban.” 

Augusztus 20. jelentőségét senki nem kérdőjelezi meg – kezdte beszédét Takaró Mihály. A szónok elmondta, hogy Szent István saját maga fölé helyezte az Isten hatalmát. Kifejtette, a hatalom felelőssége három szóban fogalmazható meg: rendet, biztonságot és emberhez méltó életet teremteni a nemzet minden tagja számára.

„Amikor az államalapításról beszélünk és Szent Istvánról, akkor azt kell látni, hogy az az eszme, a Szent István-i állameszme, amelynek ő a megtestesítője, kidolgozója és megalkotója, az hosszútávon biztosított emberhez méltó életet a magyarságnak. Nézzetek körül! Elődeink és mi, hatalmas erőfeszítéssel és munkával teremtettük meg mindazt, ami itt van. Igen, védendő érték ez is. A hatalom mindig utat is jelöl, melyen a nemzet jár. Ma Európa legnagyobb növekedését produkáló országa vagyunk. ne feledjük, tíz éve az államcsőd szélén tántorgó ország voltunk. Az út tehát helyes, felfelé vezet, magyar úton járunk” - mondta az irodalomtörténész. 

Takaró Mihály hozzátette, nemzetünk legfőbb értéke a szabadság. A keresztény alapú Szent István-i állameszme lényege, hogy megmaradásunkért gyarapodnunk kell és ragaszkodnunk kell az igazsághoz.

Az ünnepségen felléptek a Nagyváthy Néptáncegyüttes tagjai, verset mondott id. Kalapos István, a Helikon Versmondó Kör tagja. Ezt követően szelték fel a megszentelt újkenyeret, melyet az ünneplők meg is kóstolhattak.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6329-eljen-magyarorszag?fbclid=IwAR28vGDt2QFRrB1I1SQjI0-i1QcJsW5hP86uIYlMPF0HDje4yJHouIl2TcI