Élj maradéktalanul!

2020. december 21. (hétfő)

Az élelmiszer érték, amit meg kell becsülni – erre hívja fel a figyelmet az Élj maradéktalanul kampány. Az akció célja, hogy csökkentse a háztartásokból kikerülő élelmiszerhulladékot. A NÉBIH adatai szerint csak hazánkban fejenként 68 kg élelmiszer kerül évente a kukákba. Hogy az áruházakban ne keletkezzen annyi élelmiszerhulladék, fontos munkát végez az élelmiszerbank, de a háztartásokért már az egyén a felelős.

Zsemle, kiflii, bagel, sajtos pogácsa, kalács és kenyerek. Ilyen pékárukat csomagolnak minden nap a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. Keszthelyen és térségében átlag napi 80 rászorulónak szállítanak élelmiszert a máltaiak. Az ellátottak körét a helyi csoport és a hivatal szociális osztályának listája alapján határozzák meg.Az Élelmiszerbank közreműködésével egy helyi áruházból kapják meg minden nap az előző napi, el nem adott zsemléket, kenyereket. Az Élelmiszerbank 15. éve végzi élelmiszermentő munkáját Magyarországon.

Máté Szilvia, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házának vezetője: „Ez egy értékmentés, hiszen azok az élelmiszerek, amit a bolt már nem adhat el, de még tökéletesen jó, hiszen nem megy tönkre másnapra a kenyér, csak maximum nem friss és nem adható el, ezt fel tudjuk használni. A másik oldalon pedig nagyon nagy segítség a rászorulóknak, hogy napi szinten élelmiszercsomagot kapnak és kenyérre, pékárura, illetve ha zöldség van, arra nem kell költeniük. Természetesen ez olyan, mint a kutya vacsorája, ha nincs, nem tudunk adni, ez is előfordul néha, de általában szállítunk.”

Az élelmiszerpazarlás mindannyiunkat érintő társadalmi probléma – erre hívja fel a figyelmet Médiaunió Alapítvány 2020-as kampánya. Az Élj maradéktalanul elnevezésű akció legfőbb üzenete, hogy az élelmiszer érték.

„Egy friss kutatás kimutatta, hogy hazánkban fejenként 68 kilogramm élelmiszer kerül a kukába évente és ennek több mint a fele háztartásokból kerül ki. Annak érdekében, hogy ez a szám mérhetően csökkenni tudjon, ezért indítottuk el ezt a kampányt” – mondta el megkeresésünkre Kardos Ferenc, a kampányt szervező Médiaúnió Alapítvány ügyvezetője.

Évente 88 millió tonna élelmiszer vész kárba az Európai Unióban, Magyarországon pedig családonként 270 kg élelmiszer landol a kukákban. Az élelmiszerpazarlás nemcsak a pénztárcára van rossz hatással, hanem komoly környezeti károkat is okozhat. A felesleggé vált élelmiszerek megsemmisítésével az azok előállításához felhasznált erőforrásokat is elpazaroljuk. A tudatosság és az élelmiszer kidobása elleni harc már a vásárlásnál megkezdődőik. Az Élj maradéktalanul kampány keretében életszerű példákkal, különböző tippekkel is szolgálnak: „Például nagyon hasznos, ha eleve egy listával indulunk vásárolni és így elkerülhető, hogy olyan dolgokat vegyünk meg, amire valójában nincs szükségünk, csak elcsábulunk egy jól hangzó ajánlat láttán, hallatán. Nagyon fontos, hogy például már a boltban oda figyeljünk a lejárati időre. Lehetőség szerint olyanokat vásároljunk, amikkel jól tudunk kalkulálni – ezt mindenképpen érdemes figyelembe venni. Nagyon fontos, hogy például a maradékokat, vagy maradéknak látszó ételeket hogyan, milyen módon tudjuk felhasználni. Erre is találunk tippeket a honlapunkon, amelyen egyébként receptkeresővel is készültünk” – sorolta Kardos Ferenc.

A kampány szervezői szeretnék, hogy az emberek életének részévé váljanak ezek a tudatos lépések. Abban bíznak, hogy talán egy olyan kezdőlökést tudnak adni, mely hosszabb távon is hasznos lehet.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7678-elj-maradektalanul