Elérhetőek már az SZJA-bevallási tervezetek

2021. március 19. (péntek)

Elérhetőek már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az adóbevallási tervezetek. A NAV idén több mint 5,4 millió adózónak készítette el a dokumentumot. Annak, aki egyetért a leírtakkal, nincs további teendője, ha változtatni kell, azt május 20-ig tehetik meg az állampolgárok. A szervezet felhívja a figyelmet, hogy az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek ki kell egészíteni a bevallást, nekik továbbra is önállóan kell benyújtani. Akinek nincs ügyfélkapuja, az április 15-ig kérheti a tervezet kipostázását.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján külön fülön gyűjtötték össze a személyi jövedelemadó bevalláshoz szükséges tudnivalókat. Itt lehet tájékozódni az aktuális információkról, a kedvezményekről, valamint egy webes kitöltő program is rendelkezésére áll azoknak, akik saját maguk készítik el a bevallásukat. A NAV már 5. éve készíti el az állampolgárok SZJA-bevallási tervezetét, idén 5,4 millió adózónak valósították ezt meg. Az adóhivatal adatai szerint már több mint 4,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel, így az ügyfélkapuval rendelkezők a bevallási tervezetek az eSZJA-portálon keresztül érhetik el.

„Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, de szeretné az adóbevallási tervezetét postai úton kézhez kapni, annak nem kell befáradnia az ügyfélszolgálatra, mert április 15-ig kérheti a tervezet postázását. A tervezetet érdemes átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól kifizetőktől kapott igazolásokkal. Aki egyetért a NAV által elkészített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője. A dokumentumot nem kell kinyomtatni, nem kell visszaküldeni a NAV-nak és nem kell az ügyfélszolgálatokra sem bevinni, mert ez automatikusan adóbevallássá válik majd május 20-a után.” – ismertette Joó Hilda NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.

A sajtóreferens hozzátette, akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, azok április 15-ig SMS-ben, a NAV honlapján elérhető webűrlapon, levélben, formanyomtatványon vagy telefonon, a 1819-es hívószámon kérhetik a postázást. Nem szükséges tehát személyesen bemenni az ügyfélszolgálatra. Tekintettel a koronavírus-járványra biztonságosabb ezeken az elérhetőségeken kérni a dokumentumot. A NAV azonban felhívja a figyelmet, hogy vannak olyanok, akiknek további teendői vannak a bevallási tervezettel.

„Az őstermelőknek, az áfás magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak azonban az adóbevallási tervezet csak egy ajánlat, ami nem válik automatikusan bevallássá. Nekik a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki majd egészíteni a bevallási tervezetüket és május 20-ig elküldeni a NAV-hoz.”

Az SZJA 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is elektronikusan és papíron is lehet rendelkezni.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7898-elerhetoek-mar-az-szjabevallasi-tervezetek