Egész hétvégén lesznek ingyenes szűrések Keszthelyen

2021. július 5. (hétfő)

Többek között kardiológiai, tüdőgyógyászati és látásvizsgálaton is részt vehetnek mindazok, aki regisztrálnak Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjára. A Helikon strand parkolójában 76 szakmai szervezett összefogásával zajlanak a vizsgálatok, amelyek átfogó képet adnak a páciens egészségi állapotáról. A program célja a megelőzés és a tudatos egészségvédelem.

40 féle szűrővizsgálattal várják az érdeklődőket egész hétvégén Keszthelyen. A Helikon strand parkolójában három napig vendégeskedik hazánk legnagyobb mobildiagnosztikai központja. Többek között kardiológiai, tűdőgyógyászati, szemészeti vizsgálatok elvégeztetésére van lehetőség, de teljes testanalízist is végeznek. A vizsgálatokon előzetes regisztrációt követően lehet részt venni.

„Nagyon szimpatikus volt, hogy sokféle szűrőprogramot meg lehet ingyenesen itt tapasztalni. Ezért, mert kíváncsi voltam.” – mondta egy résztvevő, Csiszár Rita.

A szűrővizsgálat egy adatlap és egy rizikóteszt kitöltésével kezdődött. Ezek segítségével átfogóan mérik fel a jelentkezők életmódját, étkezési és sportolási szokásaikat, valamint az esetlegesen öröklődő betegségek lehetőségét. A program segítséget nyújt abban, hogy minél többen, életkortól, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül megismerjék saját egészségi állapotukat.

„Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy ilyen sokféle vizsgálatot egy helyszínen elvégeznek. Azt is fontosnak tartom, hogy évente egyszer legalább egy teljes szűrővizsgálaton részt vegyek.” – tette hozzá egy másik résztvevő, Méhes Nikoletta.

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 76 szakmai szervezet összefogásával, az Európai Unió irányelveinek megfelelően valósul meg. A program első tíz évében csaknem 2000 helyszínen mintegy 7 millió vizsgálatot végeztek el. A szűrések 2020 és 2022 között főként a gyermekekre, fiatalokra, családokra fókuszálnak, de életkortól függetlenül bárki igénybe veheti a szolgáltatást. Az ingyenes szűrések mellett számos információval is gazdagodhatnak az érdeklődők.

„A szűrések mellett 300 négyzetméteres területen 30 életmódpont, látványos anatómiai bemutató, 3D-s anatómiai mozisátor, rendőrségi prevenciós tevékenység, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a munkavédelmi kiállítása, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetne a táplálkozási vándorkiállítása is elérhető dietetikai tanácsadással. Tehát számos olyan program van még a szűrővizsgálatok mellett, ami mind a felnőttek, mind a gyermekek részére érdekes.” – tájékoztatott Dankovics Gergely, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának programigazgatója.

A rendőrség sátrában a biztonságos kerékpározáson és autóvezetésen volt a hangsúly. Az érdeklődők felfrissíthették KRESZ tudásukat, de láthatósági mellényt és biciklilámpát is kaptak. Emellett számos jótanáccsal látta el őket a Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársa.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8191-egesz-hetvegen-lesznek-ingyenes-szuresek-keszthelyen