Díjlovasok versengtek a Georgikonon

2022. augusztus 18. (csütörtök)

16. alkalommal rendezték meg a Magyar Imre Emlékversenyt a MATE Georgikon lovardájában. A megmérettetéssel több mint egy évtizede tisztelegnek a Spanyol Lovasiskola főidomárja, a hazai díjlovaglás örökös bajnoka előtt. A két fordulós verseny évről évre egyre népszerűbb.

A díjlovaglás a lovassportok királynője, ugyanakkor a ló kiképzésének egyik módja is. Jó lehetőség a ló szervezetének, adottságainak és természetének megismerésére, valamint az ember és állat közötti bizalmi viszony kialakítására.

„Nagyszerűen érzem magam, én nagyon szeretek Keszthelyre versenyre járni. Kaposvárról érkeztünk, úgyhogy nem idevalósiak vagyunk, elég hosszú az út. Nálunk rengeteg díjlovas versenyt rendeznek, de én nagyon szeretek ide jönni.” – mondta a Cserénfa Lovas Klub SE versenyzője, Tóth Dorottya.

A programra az ország több településéről is érkeztek lovasok, akik különböző osztályokban versengtek egymással. A díjlovas megmérettetés népszerű Keszthelyen, hiszen a környéken nem lehet máshol ebben a szakágban versenyezni. Az elmúlt években külföldről is jöttek lovasok Keszthelyre.

„Megpróbáljuk azokat a lovas hagyományokat ápolni, amit itt nagyon sokan lefektettek. Részben a Festetics család, aki az egyetemet alapította, részben pedig a névadó Magyar Imre, aki a díjlovaglás örökös magyar bajnoka. Nagyon nagy büszkeségünk, hogy itt dolgozott a lovardában 5 évig. Az ő emlékére rendezzük ezt a versenyt.” – tájékoztatott Dr. Bartos Ádám, a Magyar Imre Emlékverseny versenyigazgatója.

A verseny célja az is, hogy Keszthely lovas hagyományait életben tartsa és a helyi lovassportot élénkítse. Az évek során egyre jobbak lettek a versenykörülmények, fejlődött az infrastruktúra. Keszthely vezetésének is kiemelten fontos a város lovas élete, hiszen ennek hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza.

„Mindig hozzátartozott alapvetően a Festeticsek miatt, és utána nyilván ezt az egyetem is továbbvitte. Egy olyan helyen vagyunk, amely ilyen szempontból történelmileg is hozzá tartozik. Magyar Imrének, a Spanyol Lovasiskola főidomárjának a helyén, ahol élt és dolgozott Keszthelyen.” – emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere.

A Georgikon lovardájában nagyszabású tervek vannak. Szeretnék revitalizálni a kisbéri fajtát és balneoterápiás lovasközpontot hoznának létre.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9471-dijlovasok-versengtek-a-georgikonon