Diákok segítik a bűnmegelőzést idén is

2012. július 2. (hétfő)

Megkezdte működését a nyári bűnmegelőzési iroda a keszthelyi Balaton-parton hétfőn. A város közbiztonságának növeléséhez már csaknem egy évtizede hozzájárul az önkéntes diákok és rendőr segítőik közös munkája az idegenforgalmi szezonban.

Az önkormányzat kilencedik alkalommal szervezte meg a hét hetes akciót, melynek működési költségeire 800.000 forintot biztosított; az összeget tájékoztató kiadványok, szórólapok készítésére, formaruhára, kerékpárokra és a munkához szükséges telefon- és benzinköltségre, valamint az önkéntesek étkezési hozzájárulására költik. A program a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Keszthelyi Rendőrkapitányság szakmai vezetésével valósul meg.

Az iroda központi épülete a megszokottak szerint a Városi strand főbejáratánál kap helyet július 2. és augusztus 19. között. Az önkéntesek a strandon, parkolókban, kerékpárúton és a piacon járva hívják fel a figyelmet azokra a veszélyes helyzetekre (például látható helyen hagyott értékek az autóban vagy felügyelet nélkül hagyott strandtáskák), amikor könnyen bűncselekmény áldozatává válhat a gyanútlan turista. A diákok munkáját szakmai segítőként hivatásos rendőrök segítik.
A tapasztalatok szerint a fokozott jelenléttel a strandlopások, zsebtolvajlás, gépkocsifeltörések, betöréses és besurranásos lopások előfordulása hatékonyan csökkenthető. A szolgálat emellett fontos idegenforgalmi célokat is ellát: turisztikai információval és tolmácsolási segítséggel áll a vendégek rendelkezésére a Városi strand főbejáratánál.

Idén Keszthely városa a Belügyminisztérium pályázatán 1,5 millió forint támogatást nyert bűnmegelőzési programsorozat végrehajtására. Ennek keretében előadásokat tartottak a megelőző vagyonvédelemről, a cyberbűnözésről és a dizájnerdrogokról, valamint 27 önkéntes fiatal négynapos kortárs segítő képzésen vett részt – ők is segítik idén a bűnmegelőzési iroda munkáját.

Kapcsolódó cikkek:
A hatékony bűnmegelőzésért
Megelőző vagyonvédelem a nyugodt napokért
Hamarosan nyit a strandkönyvtár