Családbarát munkahely lett a Goldmark

2019. július 18. (csütörtök)

Az intézmény évek óta nagy gondot fordít arra, hogy munkatársainak egészségmegőrző és szabadidős programokat biztosítson a mindennapi munkavégzés mellett. A Goldmark 2013 óta pályázik a megtisztelő címre, amellyel együtt forrást is kapnak arra, hogy a pályázatban vállalt programokat megvalósítsák. Idén a már ismertek mellett terveznek olyan lehetőséget is, ahol a munkatársak gyerekei bepillantást nyerhetnek szüleik munkájába. Az idei évben mintegy 2 millió forint áll rendelkezésükre.

„Aki itt dolgozik, az tudja, hogy milyen munkahelyre jön. Ez nem tipikusan 8-tól fél 5-ig tartó munkahely, munkaidő, hanem nagyon sokszor hétvégén dolgozunk, nagyon sokszor esténként dolgozunk, sőt van úgy, hogy késő éjszakába nyúlóan is dolgoznunk kell. Ehhez nagyon fontos egy elfogadó család, aki otthon ezt megérti, akár még a gyerekek is ezt elviselik, hogy az anyuka például későn tud hazamenni, hogy akkor átvegye a család másik fele az otthoni készenlétet. Én úgy gondolom, hogy ezekkel a pályázati lehetőségekkel vagy ezekkel a programokkal ebben próbálunk segíteni a kollegáknak.” – tájékoztatott Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6234-csaladbarat-munkahely-lett-a-goldmark?fbclid=IwAR3AM699KdOJ7MtNrTDYgM8vLCzJ7eDtXy8yBtDM4ZlLrE1f9qRT2hny2B8