Bűnmegelőzés játékosan

2022. július 4. (hétfő)

Bűnmegelőzési tábort szervezett a Keszthelyi Rendőrkapitányság. Az általános iskolás fiatalok játékos formában tanulják meg, hogy hogyan kerüljék el az áldozattá válást. Délelőtt foglalkozásokon vesznek részt, délután pedig a szórakozásé a főszerep. A táborban a rendőri szakma iránt érdeklődő gyerekek is vannak.

Szabadulás az Alcatrazból. Ez volt az egyik feladat, amit a fiataloknak meg kellett oldaniuk. A táborozóknak nem csak az erejükre és az ügyességükre, hanem az eszükre is szükségük volt. Rövid gondolkodás után rájöttek a megoldásra, így a rabok kimenekítése gördülékenyen zajlott.

„A Vajda János Gimnáziumból jöttem, és érdeklődtem a rendőrség iránt. Szerettem volna hallgatni az előadásokat, és élvezni a programokat.” – mondta egy táborozó, Sánta Dóra.

Szerda délelőtt élménypedagógiai foglalkozásokon vettek részt a fiatalok. Itt játékosan tanulhattak a gyerekek például csomót kötni, de a csapatmunka is feladat volt. A csokifolyón ugyanis csak akkor tudtak száraz lábbal átkelni, ha összedolgoztak. A táborozók többsége már visszatérő, ők új tagokat is toboroztak az egy hetes programra.

„Tavaly is voltam ebben a táborban, és nagyon megtetszett. Ezért ebben az évben is eljöttem, meg a haverom is jött velem.” – tette hozzá egy másik táborozó, Dergecz Marcell.

A bűnmegelőzési kortárs segítő táborban idén 29 gyerek vesz részt. A fiatalok megtanulhatják azt, hogy a különböző nehéz helyzetekben hogyan tudják egymást segíteni. Nem csak arra hívja fel a figyelmet a rendőrség, hogy hogyan ne váljanak áldozattá, hanem arra is, hogy hogyan kerüljék el a bűnözővé válást. A tábor során a rendőrség társszervezetei is tartanak foglalkozásokat.

„A tábor alatt színes programokkal próbáljuk őket egy kicsit élénkíteni, és arra nevelni őket, hogy más lehetőségek is vannak, és más területeket is megismerjenek. Eljönnek hozzánk a tábor ideje alatt a mentősök, a tűzoltók, akik előadás és interaktív játékok keretében színesítik a programjainkat. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai pedig kivisznek minket a vízre, ahol balatoni vízirendészeti hajókon ismerkedhetnek meg a vízi közlekedéssel, és a vízi balesetmegelőzéssel.” – tájékoztatott Dr. Lakics Andrea, a Keszthelyi Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója.

A tábor programjait 7.-8.-os diákokra építették, de néhány 6. és 9. osztályos tanulót is meghívtak. A rendőrség célja, hogy a jövőben a gyerekeket segítőként bevonja a különböző rendezvényekbe. Nem titkolt cél az sem, hogy megismertessék és megszerettessék a fiatalokkal a szakmát.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9301-bunmegelozes-jatekosan