Jubileumi Dalünnep Keszthelyen

2010. április 29. (csütörtök)

A nyáron két napra a Kárpát-medence „dalos fővárosává” alakul Keszthely: június 25-26-án itt rendezik meg a történelmi Magyarország amatőr felnőtt kórusainak találkozóját.

Ha minden a tervek szerint alakul, akár háromezer dalos ajkú vendég is érkezhet a Balaton-parti városba (az előjelek legalábbis bíztatók, a hétfőn meghirdetett programra már határon innen és túlról is jelentkeztek kórusok). Az apropó: 1910-ben, 100 éve rendeztek utoljára hasonló dalünnepet Keszthelyen, a találkozót e jubileumra időzítik tehát a szervezők.

– Kutatás közben találtam rá az 1910-es rendezvényről szóló információkra, ez adta az ötletet, amire aztán a város zenei életének képviselői mind rábólintottak – mondta el lapunknak C. Tóth Zoltán, a dalünnep szervezője, a Fő téri templom karnagya. Mint megtudtuk, a fesztiválon egyházi és világi kórusok is részt vehetnek, a fellépőket neves szakemberekből álló zsűri hallgatja meg, és tanácsokkal segíti majd a karnagyok további munkáját.

Természetesen nyilvános, a nagyközönségnek szánt programokkal is készülnek: a világi kórusok a Balatoni Múzeumban, az egyháziak a Fő téri templomban énekelnek, emellett „sétáló” koncerteket adnak a város különböző pontjain. A leglátványosabb programnak a kórusok közös fáklyás felvonulása ígérkezik, a résztvevők magyar népdalokat énekelnek majd, és várhatóan két összkari előadást is hallhat a közönség. Bemutatkozás és együtt éneklés, ez a rendezvény elsődleges célja – tette hozzá C. Tóth Zoltán.

A kórusok április 16-ig jelentkezhetnek a fesztiválra, a részletekről Keszthely város és a Balaton Színház honlapján is lehet tájékozódni.

(forrás: Zalai Hírlap)

A Jubileumi Dalünnep felhívása:

Letölthető dokumentumok: