Balaton-díj

2018. március 19. (hétfő)

A Balatoni Szövetség legfontosabb célja a balatoni viharjelzés egész évessé tétele – hangzott el a keszthelyi közgyűlésen. A 2017-es eredmények és a 2018-as munkaterv mellett átadták a Balaton-díjat is. A szövetség javaslatait a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

A Balatoni Szövetség 1904-es megalakulása óta feladatának tekinti a Balatonnal kapcsolatos valamennyi témába való bekapcsolódást. Ennek érdekében számos programot szervez és tevékenységei közé tartozik a Kék Hullám zászló minősítés átadása is. Mindezek mellett évről-évre elismeri azoknak a munkáját, akik munkájukkal hozzájárulnak a Balaton népszerűsítéséhez és jobbá tételéhez.A keszthelyi közgyűlésen a Balatonfüredi Yacht Club a vitorlássport és a Balaton szeretetének megosztásáért részesült elismerésben. A Duna Televízió Balatoni nyár című műsora a Balaton népszerűsítéséért és a magyar tenger kincseinek bemutatásáért vehetett át díjat. Oláh Miklós, a Balatoni Társadalomtudományi Kutatócsoport vezetője a Balaton körül zajló társadalmi és gazdasági jelenségek kutatásáért és közzétételéért részesült a Balaton-díjban.

„Ez egy nagyon szép elismerés. Azt gondolom, hogy tiszteletre méltó az a kör, amelyik már rendelkezik ezzel a díjjal. Jó érzés felkerülni egy ilyen listára, örülök neki.” – mondta a Balatoni Társadalomtudományi Kutatócsoport vezetője.

A közgyűlés kezdetén Ruzsics Ferenc is köszöntötte a megjelenteket. Keszthely polgármestere kiemelte, a parti települések önkormányzatai azért dolgoznak, hogy a Balaton egyre szebb és jobb hely legyen. Balassa Balázs, a szövetség elnöke elmondta, az elmúlt évben a Balatoni Szövetség maradéktalanul teljesítette a kitűzött feladatokat. Az idei évre vonatkozóan elhangzott, az egyik legfontosabb cél a balatoni viharjelzés egész évessé tétele.

„Ezzel kapcsolatban megírtuk a belügyminisztériumnak a levelet. Épp a napokban beszéltem Kontrát Károly államtitkár úrral, aki jelezte, hogy a kormány számára is rendkívül fontos, hogy a Balatonhoz érkező emberek biztonságban érezzék magukat. Ennek megfelelően mindent megtesznek annak érdekében, hogy novemberben ne kelljen lekapcsolni a viharjelzést, úgy az anyagi, illetve a személyi feltételeit biztosítani tudják, és egész évben biztonságban érezhessék magukat az emberek a Balatonnál.” – emelte ki a szövetség elnöke.

Az elnökség felhívta a polgármesterek figyelmét a „Balaton napja” programhoz való csatlakozásra. A Balatoni Kör ötlete alapján útjára indított rendezvény célja, hogy a balatoni települések közösen, egy időben nyissák meg a strandszezont. A rendezvényhez évről évre egyre több település csatlakozik. A közgyűlésen szó esett az „Év Balatoni Háza 2018” díj pályázati kiírásáról is

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8615/egesz-eves-viharjelzes-a-cel/