Az esélyegyenlőség megteremtésének lehetősége végtelen

2021. augusztus 19. (csütörtök)

6 nap alatt tekerik körbe a Balatont látássérültek a Mozdulj! Közhasznú Egyesület tagjaival tandemeken. A 10. alkalommal megrendezett túraútvonal ötödszörre is érintette Keszthelyt, ahol a 70 túrázó többek között megismerhette a Georgikon Majormúzeum kiállítását is. A Fő téren flashmobbal is kedveskedtek a járókelőknek, akik emellett kipróbálhatták a tandem kerékpárokat is.

A Majormúzeum gőzgépeivel is megismerkedhettek a látássérültek, segítőik útmutatásával meg is érinthették azokat. Az állatok is nagy népszerűségnek örvendtek a túrázók körében. A látássérültek hangsúlyozták, az élményszerzés öröme szavakkal elmondhatatlan.

„Feltölt bennünket pozitív meg mindenféle energiával. Mert azt a sok szeretetet, meg ezeket az önzetlen embereket, akik körülvesznek bennünket, ezt úgy érzem, hogy szavakkal nagyon nehéz kifejezni.” – osztotta meg Baranyai Zoltánné Marika.

Az augusztus 19-ig tartó Balaton körüli túrán mintegy 70-en vesznek részt. Többeknek ez már a sokadik közös kirándulása, sőt olyan látássérült és segítő páros is van, akik évek óta együtt tekernek a helyszínekre.

„Mi most már harmadszorra bringázunk együtt, úgyhogy kialakult az összhang, azt kell, hogy mondjam. József ül elől, úgyhogy arról ő tud nyilatkozni, hogy ez számára milyen.” – mondta el Feil Gábor.

„Igazából úgy párosítják a két személyt, hogy fizikálisan és súlyban is azért nagyjából hasonlóak legyenek. Így mi jók vagyunk, tehát ilyen 10 kiló különbség van köztünk, nekünk nagyon jó volt ez a párosítás.” – tette hozzá Szabó József, Gábor segítője.

A múzeum után a Fő térre is begurultak a tandemesek. Ide egy flashmobbal készültek.

A körtánc célja többek között az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a sérültek is ugyanolyan egyenrangú emberek, mint a látók. A tánchoz invitálták a járókelőket is, sokan csatlakoztak. Arra is volt lehetőség, hogy kipróbálják a tandem kerékpárokat, valamint beszélgetni is lehetett a résztvevőkkel. Böröcz László megosztotta azt is, hogy első alkalommal csatlakozott segítőként a csapathoz.

„Facebookon olvastam a hirdetésüket, hogy keresnek sofőrt, ők így hívják a tandemes első ülését. És nagyon szimpatikus volt a történet, ennyi az egész. Nyugdíjas lettem, atomerőműnek a nyugdíjasa vagyok, 34 évet dolgoztam ott és egyébként egy olyan évi 10.000 km-t bringázok, tehát a kondíció, gyakorlat megvan, de tandemen itt ültem először életemben.”

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület 10 éve szervezi meg a túrákat, mely a sportoláson és a kiránduláson kívül megteremti a lehetőséget a barátságok kötésére is. Az idei túra útvonala egy fekvő nyolcast ír le, ami annak a szimbóluma, hogy az esélyegyenlőség megteremtésének lehetősége végtelen.

„Egyrészt hisszük azt, hogy a sport segítségével nagyon sokat lehet tenni az esélyegyenlőség megteremtéséért, ezenkívül egy művészeti kampány részesei is vagyunk, hiszen a látássérültek önmagukban hordoznak fantasztikus tehetségeket és ezt megmutatjuk különböző helyeken. Így ebben az évben a Balatonalmádi fesztiválszínpadon és megmutathattuk a siófoki víztoronynál is.” – ismertette Dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke.

A tandemesek köszönetet mondtak az önkormányzatnak, hogy immáron 5. éve szívesen látják őket a városban. Átnyújtották Vozár Péterné alpolgármesternek a tandemtúra borát is, melynek üvegén Braille írással szerepel a felirat.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8326-az-eselyegyenloseg-megteremtesenek-lehetosege-vegtelen