Az EKF-ről szólt a Kulturális Kerekasztal második ülése

2021. február 25. (csütörtök)

Hiánypótló és minőségi fejlődésre inspiráló ötleteket is várnak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekthez a szervezők. A Veszprém-Balaton Zrt. képviselői Keszthelyen is bemutatták az elképzeléseket és a várható pályázati lehetőségeket a Kulturális Kerekasztal második ülésén. A közösséghez ezúttal a helyi civil szervezetek képviselői is meghívást kaptak.

A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projektet ismertette Keszthelyen Mike Friderika. A Veszprém-Balaton Zrt. programfejlesztésért és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója a Kulturális Kerekasztal meghívására érkezett a városba. Itt osztotta meg a jelenlévőkkel az EKF-fel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat és a lehetőségeket. Kifejtette, hogy több, akár hiánypótló szolgáltatás elindítását is szeretnék támogatni. Főként olyanokét, akik vállalják, hogy 2023 után is tovább működnek. Példaként említett egy kulturbisztró létrejöttét.

„Mi azt a célt tűztük ki, hogy szeretnénk úgymond nem csak rendezvényeket, tisztán hagyományos kulturális projekteket támogatni, hanem szeretnénk azt, hogy egy olyan szolgáltatásokat lehozni úgymond a vidéki városokba, amik Pesten tulajdonképpen mindennaposak. Tehát hogy minden sarkon van egy, viszont vidéken nagyon nehezen tudnak elindulni.”

Az igazgató kiemelte, olyan kulturális projekteket is szeretnének támogatni, amik segítik, hogy a már meglévő hagyománnyal rendelkező rendezvények szintet lépjenek. Ezáltal akár helyiből régióssá, hazaivá vagy még nemzetközivé is válhatna egy program. Ezek mellett támogatnák azokat az ötleteket is, melyek a minőségi fejlődésre és a környezeti fenntarthatóság céljainak megvalósítására nagy hangsúlyt fektetnek.

„Nem csak az általános környezeti fenntarthatóság fontos számunkra, hanem tényleg minden projektet azon a szűrőn keresztül engedünk át, hogy ez ’23 után mit tud jelenteni a régiónak. Hogy ez életképes tud-e maradni, tud-e folytatódni az adott, az adott település a sajátjaként tekint-e rá és a közösség tényleg élvezi, használja az általa nyújtott lehetőségeket.”

A Kulturális Kerekasztalnak ezt volt a második ülése. A januári alakuló eseményen a városi intézmények képviselői voltak jelen, erre a civil szervezetek vezetői is meghívást kaptak. A kerekasztal célja, hogy együttműködve tudjanak fejlődni a városi szervezetek, üzletek. Az EKF-re való felkészülés mindenkinek fontos érdeke, hiszen turisztikailag és kulturális tekintetben is hatással lehet a városra.

„Több megbeszélés volt már az Európa Kulturális Fővárosa munkacsoport és Keszthely város képviselői között. Ez a megbeszélés egyrészt azért fontos, mert múlt héten láttuk vendégük Navracsics Tibor kormánybiztos urat, aki ennek a kezdeményezésnek a vezetője. Másrészt viszont most konkrétumokról beszélhetünk már, hiszen pályázati felhívások jelennek meg rövidesen.” – mondta el Vozár Péterné alpolgármester.

A rendezvény második felében workshopot tartottak a jelenlévők számára, ahol együtt ötletelhettek és kérdéseket is tehettek fel az intézmények és szervezetek képviselői. A jövőben további új szereplők bevonásával is kívánják bővíteni a Kulturális Kerekasztalt. Az EKF-ről tartott előadást jövő héten a Keszthelyi TV adásában is láthatják nézőink

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7848-az-ekfrol-szolt-a-kulturalis-kerekasztal-masodik-ulese