Az Asbóth ismét a legjobbak között

2022. május 2. (hétfő)

Négy érmet szereztek az Asbóth iskola tanulói a Szakma Sztár Fesztiválon. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a versenyeztetésre és hogy tanulóik a legmagasabb szinten megállják helyüket a munka világában. A keszthelyi tanulók nemzetközi versenyeken is képviselik hazánkat.

Négy asbóthos diák jutott a döntőbe a Szakma Sztár Fesztiválon és mind a négyen dobogóra állhattak. Az ország legrangosabb szakmai tanulmányi versenyén kozmetikus technikus és erősáramú technikus keszthelyi diák lett az ország legkiválóbb tanulója.

Ipari motorvezérlést kellett összerakni Szabó Bencének a budapesti versenyen. Az írásbeli és a válogatóverseny után magabiztos győzelmet aratott a döntőben az ötödéves tanuló.

„Mindenképpen szeretném folytatni valamilyen szinten a tanulmányaimat, leginkább érintésvédelmi felülvizsgáló, villámvédelmi és ilyesmi téren és még dolgozni a szakmában” – nyilatkozta a győztes tanuló.

A kozmetikus tanulóknak szemöldök- és szempillafestés, speciális arckezelés és nappali smink készítése is a feladatok közt szerepelt. A döntőbe jutott Dianovics Viktóriának és Perei Zsófiának nagy kihívás volt a fantázia smink elkészítése. A bolygónk, a Föld jegyében kellett megalkotni a kreációt. Viktória első, Zsófia harmadik lett.

„Nagyon sokat adott nekem az Asbóth és tényleg nagyon sok mindent köszönhetek nekik, a felkészítésben is teljesen részt vettek és teljesen oda tették magukat. Mivel itt van ez a hatalmas kabinet, ezért nagyon sokat tudtam itt gyakorolni és elsajátítani azokat a mozdulatokat, amiket a versenyen is végig tudtam vinni” – mondta Dianovics Viktória.

Az iskola másik bronzérmét Szőke Bálint hozta el. A karosszérialakatos tanulónak egy ajtón kellett a jégkár okozta hibákat kiegyengetni. 16 szakképesítésből több mint 60 diákot indított az Asbóth iskola, akik közül négyen jutottak a döntőbe.

„Nem mindegy hogy milyen szintű képzettséggel hagyják el az iskolánkat a diákok és hogy fogják majd a versenyszférában, munkahelyen megállni a helyüket és a technológia, technika mindenhol fejlődik és az iskolánk megpróbál lépést tartani ezzel a fejlődéssel.”

Az Asbóth a megye egyik legnagyobb szakképző intézménye. A vezetés számára stratégiai kérdés a versenyeztetés. A kozmetikus képzésben az ország kiemelkedő képzőhelye Keszthely. 2007 óta már az ötödik aranyérmet hozta el az iskola az országos döntőről. Két szakmában is készülnek az októberi világbajnokságra. Erősáramú elektrotechnikában Szabó Bence képviselő Magyarországot, és a kozmetikus tanulót is Keszthelyen készítik fel.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9095-az-asboth-ismet-a-legjobbak-kozott