Autentikus táncokkal várták a látogatókat a Folkfeszten

2019. július 19. (péntek)

Több nemzetiség táncát is láthatta a közönség a Keszthelyi Folkfeszten. A Nemzetiségi Néptáncfesztivál 11. éve biztosít alkalmat a különböző autentikus koreográfiák bemutatására. A csoportok idén is nagy népszerűségnek örvendtek, többen közös táncba is bevonták az érdeklődőket.
Két napon keresztül hallgathatták az érdeklődők a különböző népcsoportok énekeit és láthatták táncaikat. A Zenepavilon előtti nézőtér gyorsan megtelt. A Folkfesztre évről évre nő a közönség tagjainak száma, a színes program, a hidegebb időjárás ellenére is felkeltette az érdeklődésüket. Az eseményen magyar, cigány, görög együttesek és a Népek Tánca Tánccsoport jóvoltából rengeteg koreográfiát ismerhettek meg a látogatók.

„11 évvel ezelőtt, amikor ezt kitaláltam ezt a rendezvényt, akkor az volt a célja, hogy a nemzetiségiek néptáncát is megismerhesse a keszthelyi közönség, illetve hát a turisták is, hiszen nagyon sokan itt vannak a városban. Akkor még volt pályázati támogatásunk és tényleg nagyon jó nemzetiségi néptánccsoportokat tudtunk meghívni.” – mondta el Csengei Ágota.

Nagy sikere volt a Kanizsa Csillagai együttesnek. A családi zenekar 1993-ban alakult a nagykanizsai oláh és beás cigány fiatalokból. Fő céljuk a népcsoport dalainak és táncainak ápolása, valamint ezek megismertetetése a világgal. A keszthelyi színpadon nem először léptek fel, többször kaptak már meghívást a Folkfesztre. Koncertről koncertre hatalmas rajongótábor kíséri őket, akik mindig mást hallhatnak a színes repertoárból.

„Ezt az évet ezzel a koncerttel, kb. hasonlóval járjuk, turnézunk végig. Többnyire saját dalaink, ugye most már több lemezünk megjelent és ezekből válogatunk, amiket így a közönség szeret, amiket tapasztaltunk. Beás nyelvű, lovári nyelvű és magyar nyelvű cigánynépdalok.” – ismertette Horváth Zoltán.

A fesztivált a Pyrgos görög zenekar táncháza zárta. Ők sem voltak ismeretlenek a közönség számára. Produkciójukban idézték a mediterrán hangulatot, a bouzouki hangjával is szórakoztatták az érdeklődőket. Az est során látványos szólótáncokat és tányértörést is láthattak a nézők.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6240-autentikus-tancokkal-vartak-a-latogatokat-a-folkfeszten?fbclid=IwAR1MAh_Xwq768dHS2OuDIzpzPsQ7_GfG45bLAmKl2GMyPWPrtQQp9UCb7cw