Átadták az Építőipari Ágazati Képzőközpontot

2021. augusztus 30. (hétfő)

Korszerű és minőségi oktatást szeretnének megvalósítani az Építőipari Ágazati Képző Központban. Az országban elsőként Keszthelyen jött létre ilyen képzési hely, az elmúlt hónapokban felújított épületkomplexum átadójára ma délelőtt került sor. Az Ágazati Képző Központ öt helyi vállalkozó összefogásával valósult meg.

A gyakorló tantermet is bemutatta a tavaly októberben létrejött Építőipari Ágazati Képzőközpont ügyvezetője. Az elmúlt időszakban teljeskörűen megújultak a Tudor Kft. épületei annak érdekében, hogy az idei tanévtől már egy korszerű helyszínen indulhasson meg a kőművesek, festők, burkolók képzése. A központot öt vállalkozó összefogásával alapították meg azzal a céllal, hogy a lehető legmagasabb szintű oktatást biztosítsák az ágazatban.

„Gyakorlatorientáltabbá váltak a szakképzés lehetőségei. Ez alatt azt kell értenünk, hogy nem csak a gyakorlati óraszám növelését tudjuk ezzel elérni, hanem egy kicsikét a szakmai elmélet irányításában, tanításában is nagyobb részt tudunk vállalni. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, mert az építőipar egy olyan tudomány, ahol a kézzel fogható dolgokat sokkal könnyebben meg tudják jegyezni a tanulóink.” – tájékoztatott Papp Sándor, az Építőipari Ágazati Szakképzőközpont Kft. ügyvezető igazgatója.

Ilyen képzőközpont az országban elsőként Keszthelyen jött létre. A szakmában dolgozók egyetértenek abban, óriási dolog, hogy több helyi vállalkozó is időt, energiát és pénzt fordít az oktatás segítésére és fejlesztésére. A központban nem csak a középiskolásokat oktatják majd, felnőttképzésre is lesz lehetőség. Emellett elindul a technikusképzés is.

„A centrum, illetve az Asbóth iskola számára is nagyon lényeges, hogy Keszthely térségében az építőipari képzéseket erősítsük. Az Ágazati Képzőközpontban mind a nappali oktatás, mind pedig a felnőttoktatás, felnőttképzés keretében ez meg fog valósulni, ugyanis a szakmunkás képzés mellett fogunk technikusokat is képezni.” – emelte ki Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja.

A képzőközpont ünnepélyes átadóján elhangzott, egy valós, életszerű képzési helyen a tanulók piacképes tudást szerezhetnek és magas színvonalú oktatásban részesülhetnek. Csótár András, az Asbóth iskola igazgatója és Keszthely önkormányzati képviselője elmondta, bár az építőipar az utóbbi néhány évben kezd egyre népszerűbbé válni, még mindig kevés diák választja ezeket a szakmákat.

„Van hátrány, amit le kell dolgozni, emiatt különösen örülök annak, hogy ez az Ágazati Képzőközpont létrejött. Ugyanis az iskola együttműködése, és ennek a vállalkozók által létrehozott képző központnak az együttműködése azt fogja – reményeink szerint – eredményezni, hogy az építőipari szakmákban is felzárkózunk az országos elithez.” – tette hozzá a ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola igazgatója.

Az átadón Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője elmondta, sok akadály volt, amit le kellett küzdeni, de a kormányzat minden támogatást megadott a központ létrehozásához. Nagy Bálint, Keszthely polgármestere arról beszélt, ez a példátlan összefogás és együttműködés mindenki hasznára válik.

„Nem csak azért fontos és örömteli ez a pillanat, mert valóban az országban elsőként tudott megalakulni ez az Ágazati Képzőközpont, hanem azért, mert ahhoz a koncepcióhoz, amit Keszthelyen és a térségben szeretnénk megvalósítani, hogy Keszthely egy építőipari és turisztikai szempontból egy kiemelkedő képzési helyszín legyen, és ez tudjon minél inkább továbbfejlődni, segíti a mostani, ami napi átadás is, illetve a jelenleg zajló, VSZK-ban zajló jelentős fejlesztés.” – tájékoztatott Keszthely polgármestere.

A képzőközpont kiemelt figyelmet fordít majd a gyengébb képességű tanulók felzárkóztatására is. Emellett cél az is, hogy a kiemelkedően teljesítő diákok eljussanak hazai és nemzetközi versenyekre.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8356-atadtak-az-epitoipari-agazati-kepzokozpontot