Átadták a Tapolcai út megújult szakaszát

2020. december 5. (szombat)

Közel 46 millió forintból újult meg a Tapolcai út 300 méteres szakasza. A Rákóczi téri csomópont és a Keszthelyi Kórház között lévő útburkolat már nagyon elhasználódott, helyenként hullámos és nyomvályús volt. Az aszfaltozás mellett megújultak az autóbusz öblök is, újrafestették az útburkolati jeleket és a parkolókat is. A Tapolcai út Keszthely egyik legforgalmasabb útszakasza.

Szeptember végén kezdődtek el a munkálatok a Tapolcai úton. A Rákóczi téri kereszteződés és a Keszthelyi Kórház közötti útszakaszon először a szegélyeket, útpadkákat javították vagy cserélték a szakemberek. Ezt követően került sor az új aszfaltréteg elkészítésére és az útburkolati jelek felfestésére.

Keszthely egyik legforgalmasabb útszakaszát pénteken délelőtt, sajtótájékoztató keretében adták át. Nagy Bálint elmondta, a közel 300 méteres úttest mintegy 46 millió forintból újult meg. Ennek 65%-a a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása elnevezésű projektnek köszönhető, 35%-a pedig önkormányzati forrás. Az útszakasz felújítása az önkormányzat egyik legfontosabb projektje.

„Egy nagyon fontos útról beszélünk, hiszen egyrészt a város belső forgalma, másrészt pedig akár az északi partról Keszthelyre beérkező autósforgalom jelentős része is itt jön be a városba, hiszen akár a Balaton-parthoz, akár a Festetics-kastélyhoz akarnak eljönni az északi part irányából, gyakorlatilag az autósforgalom jelentős része itt bonyolódik. Amit korábbi években már kezdeményeztünk, és el tudtunk indítani, hogy az alapvetően rossz állapotban lévő keszthelyi útszakaszokat, utakat, járdákat egy ütemezett menetrend szerint évről évre tudjuk felújítani, azt természetesen az idei évben is folytattuk.” – tájékoztatott Keszthely polgármestere.

Keszthely polgármestere hozzátette, az idén a világjárvány miatt nem a tervek szerint zajlottak a felújítások, sok projektet keresztülhúzott a pandémia okozta gazdasági válság. Nagy Bálint kiemelte, voltak olyan beruházások, amelyeket nem lehetett halasztani, ilyen volt a Tapolcai út felújítása is. Az útszakaszon közel 4000 négyzetméternyi burkolat újult meg, ez magában foglalja a kiegyenlítő és kopóréteg cseréjét is. Kicserélték a lámpánál várakozó járműveket érzékelő, aszfaltba épített hurokdetektort, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszer hibás elemeit is. Emellett megújultak a buszöblök is.

„Nagy öröm számomra, hogy Zámor térség képviselőjeként meg tudott valósulni a körzetemben egy újabb fejlesztés. Ami számomra igazán kiemelten fontos volt, a buszöblök megújítása. Több lakos jelezte, hogy mivel már idősebbek és már van, akik tolókocsival közlekednek, egyre nehezebb volt a megközelítése. Így ezzel ez is meg tudott valósulni és ennek nagyon örülök.” – tette hozzá Horváth Tamás, az 5. sz. választókörzet önkormányzati képviselője.

A Keszthelyi Kórháznál lévő buszmegálló is új felfestést kapott, emellett pedig egy akadálymentesített lejárót is építettek. Az útszakaszon megújultak az útburkolati jelek és a parkolók felfestésére is sor került.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7646-atadtak-a-tapolcai-ut-megujult-szakaszat