A zalai gazdák is adományoztak a Magyarok kenyeréhez

2022. augusztus 23. (kedd)

100.000 rászorulónak segít a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program. Évek óta több ezer gazda ajánl fel gabonát erre a célra. A búzaösszeöntő ünnepséget idén Hajdúnánáson tartották. A jótékonysági programról a Szent István napi ünnepségen Süle Katalin beszélt Keszthelyen.

Több mint egy évtizede ajánlanak fel a gazdák búzát azért, hogy a rászorulók asztalára is kerüljön kenyér. 2021-ben 8000 Kárpát-medencei gazda 1100 tonna kenyérgabonát adott össze. Zala megyéből 198 gazda 37 tonnát ajánlott fel. Ehhez Felvidékről kovászt, Parajdról sót és Kárpátaljáról vizet hoztak.

A programról a keszthelyi városi ünnepségen Süle Katalin a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke elmondta, a Magyarok kenyerének kovásza az összetartozást jelenti.

„Az az összetartozás, amit csak mi, magyarok érezhetünk, legyünk bárhol a világban, hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Nagyon sok negatív hatás érte a gazdálkodókat. Pandémia, háború. aszály. Mind-mind olyan, ami önmagában is megrendítheti azt az elhatározást, hogy biztos, hogy jó úton haladunk? De nem úgy a magyar gazdákat. Hiszen a magyar gazdaember tudja, hogy az Urunk soha nem ad annyi nehézséget, amit ne tudnánk elhordozni.”

Az elnökasszony köszönetet mondott a magyar gazdáknak, hogy hittel és alázattal minden évben elvégzik munkájukat a nehézségek ellenére is. Az ünnepség végén megszegték a megáldott kenyereket, melyeket a keszthelyi képviselőtestület tagjai közreműködésével minden jelenlévő megkóstolhatott.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9488-a-zalai-gazdak-is-adomanyoztak-a-magyarok-kenyerehez