A Várkertben is megkezdődik a felújítás

2011. március 7. (hétfő)

Hétfőn a kivitelező konzorcium hivatalosan átvette a munkaterületet a Várkertben, ezzel a piaci átalakítás mellett a Fő téren is megkezdődnek a munkálatok a belváros-program keretében.

A felújítás régészeti feltárással indul, melyet a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága végez. A napvilágra kerülő leletektől is függ, hogy mikor kezdődhet a tényleges munka, melynek során hangulatos sétányokat alakítanak ki, növénytelepítéseket és zöldterületi munkákat végeznek, és a tervek között szerepel egy játszótér létrehozása is. A terület egy kis tóval és az azt övező pihenőterülettel egészül ki. A felújítás végeztével a köztéri alkotásokat is visszaállítják a Várkertbe, mely megszépült állapotában méltó helyet foglal majd el az új belvárosban.

Az építkezés ideje alatt a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom a sekrestye felől közelíthető meg.


(Fotó: Szeiler Gábor)
GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA

Kapcsolódó írások:
Belváros-program – márciustól felpörögnek az események
Szépülő központ – a város a lakosság megértését kéri
Közösek a célok – lakossági fórum a belvárosról
Új közlekedési és turisztikai információs rendszer épül
Még az idén elkezdődik a belváros-program
Megsokszorozni a sikert
Indul a belváros-program Keszthelyen