A természeti értékek megőrzésével újul meg az Erzsébet-liget

2021. augusztus 12. (csütörtök)

Az önkormányzat civilekkel együttműködve olyan rehabilitációt hajt végre, amely a legnagyobb mértékben megőrzi az Erzsébet-liget természetes voltát – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nagy Bálint polgármester. A ligetben sétányt alakítanak ki, padokat helyeznek el, a Helikon Liget Egyesület jóvoltából pedig közösségi színteret is építenek. A projekt fontos állomása az önkormányzat azon törekvésének, hogy minél több vízparti- és zöldterületet nyissanak meg a városlakók és az ide látogatók előtt.

Az Erzsébet-liget a keszthelyi Balaton-part utolsó megmaradt keményfás ligeterdője. Magas kőrisek, kocsányos tölgyek, hegyi juharok, vadgesztenyék és megannyi fafaj található a Halászcsárda és a vasútállomás közötti területen. Kiemelkedő értéke a ligetnek a több mint 250 évesre becsült mocsári tölgy.

Korábban befektetési területként tekintett az önkormányzat a ligetre, a jelenlegi városvezetés azonban már zöldterületté nyilvánította. 2021 tavaszán a zöldfelületi rehabilitációra 7,5 millió forint támogatást is nyert a város a Balaton Fejlesztési Tanácstól, az önkormányzat ugyanennyi önerőt biztosít a beruházásra. Ennek célja, hogy megnyissák a ligetet a városlakók és vendégek előtt.

Nagy Bálint polgármester: „Olyan módon nyitjuk ki, hogy a természeti értékeket – legyen az növény-, vagy állatvilág – nem csak megóvjuk, megőrizzük, hanem még inkább szeretnénk segíteni. Például nem olyan régen helyeztünk ki madár- és denevérodúkat, most szeretnénk bemutatni ezt a területet. Olyan fejlesztést szeretnénk megvalósítani, amit több projektből tudunk összerakni és olyan közösségi teret alakítunk ki, aminek a központjában a természet van.”

Az önkormányzati beruházás keretében a rossz állapotú kerítést elbontják, helyette újat építenek, kiirtják a vasút menti bozótot, QR kódos pontokkal interaktív tanösvényt építenek, tájékoztató táblákat, padokat, szemeteseket, kerékpártámaszokat telepítenek. A modern közösségi park értékes fáit megóvják és madárbarát növényeket telepítenek. A terveket Ráczné Páldy Eszter táj- és kertépítész készítette a környezetvédő és a városvédő egyesület szakembereivel együttműködve.A terület egy másik projektnek, a Helikon Liget Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően is gyarapszik. Egy 60-70 fő befogadására alkalmas faszerkezetű, tetővel fedett, oldalt nyitott un. szalétlit építenek a liget déli végére.

„Arra fog szolgálni, hogy nem csak az egyesületünk, hanem a város összes lakója számára, sőt az erre kerékpározó embereknek is egy pihenő, megállási lehetőség. Családok lejöhetnek ide piknikezni, beszélgetni, megpihenni. Örülök neki, hogy a városnak a pályázata, a BFT pályázat keretébe az egész terület rendezésre kerül” – nyilatkozta dr. Boldizsár Erzsébet, a Helikon Liget Egyesület elnöke.

A beruházásról szóló sajtótájékoztatón a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület elnöke elmondta, a ligetet a meggyilkolt Erzsébet királynő emlékére hozta létre gróf II. Festetics Tasziló 1899-ben. Később kemping működött itt, melynek megszűnése után jórészt kihasználatlan volt a terület. Forstner Anna kiemelte, hogy a rehabilitáció megőrzi a liget természetes voltát: „Ez egy olyan park lesz, ahol nem lesz vetett pázsit, hanem marad az eredeti növényzet. Olyan sétányok lesznek közte, amik nincsenek burkolva, hanem csak döngölt föld sétányok, hogy közelről meg lehessen csodálni az itteni értékeket.”

A zöldterület rehabilitációja már augusztusban elkezdődik. A tervek szerint őszre fejeződik be a városi projekt, a Helikon Liget közösségi tere pedig jövőre készül el.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8305-a-termeszeti-ertekek-megorzesevel-ujul-meg-az-erzsebetliget