A táncot ünnepelte Keszthely a hétvégén

2020. szeptember 15. (kedd)

Az elmúlt hétvégén Keszthely volt a Balaton tánc-fővárosa. A korábban Keszthelyi Táncpanoráma néven futó, mostantól TáncPart elnevezésű programra a Nemzeti Táncszínház hozta az előadásokat. A csütörtökre tervezett programok a koronavírus miatt ugyan elmaradtak, de pénteki és szombati rendezvényeket sikerrel megtartották.

Pénteken este a “Coppélia”, valamint a “Koncert tangóharmonikára és zenekarra” című balett előadásokkal nyitott a TáncPart rendezvénye a Balaton Színházban. A Szegedi Kortárs Balett két darabját egymás után láthatta a közönség. „Betekintést nyerhetünk a bábuk világába. A darab elején ez látható, amikor olyan ruhában jelenünk meg, mintha bábuk lennénk, majd előtte a főszereplőt, Vincze Lotárt láthatjuk, ahogy a bábból, a maga alkotta a bábuval kerül kapcsolatba. És ezt a kapcsolatot fejti ki, bontja ki mélyebben a darab” – mondta el a Coppéliáról röviden Zsadon Flóra táncművész.

A fesztivál programjában négy olyan előadást láthatott a közönség, amelyek a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert aratnak. A Balaton Színház és a budapesti intézmény kapcsolata immár tizennyolc esztendős. A keszthelyi programokra a Nemzeti Táncszínház vezetője is ellátogatott. Ertl Péter így látja: „Mindenképpen hosszú távra gondolkodunk. Ez a struktúra, ami kialakult, hogy két gyerekelőadás van csütörtökön, amit sajnos ebben az évben az ismert körülmények miatt le kellett mondanunk. De a felnőtt eladások és a kiegészítő programok megvannak. Tehát a ma esti szegedi kortárs balett előadás, ami ugye egy Kossuth-díjas, Juronics Tamás által vezetett szegedi kortárs balett, világhírű társulat; és két nemzetközi koreográfus produkcióját hoztuk el.”

Lakatos János a ’80-as évek táncos mozijába kalauzolta az érdeklődőket. A Táncművészeti Egyetem oktatója olyan klasszikusokat elevenített fel, mint a Flashdance és a Dirty Dancing. A Táncoló képkockák című előadássorozat azt a folyamatot követi végig, ahogy a táncművészet teret nyert és fejlődött a mozivásznon. A hallgatóság beleshetett a kulisszák mögé is, és számos érdekességet megtudhatott a filmek készítéséről, valamint a ’80-as évek gondolkodásáról és életérzéséről.

Szombaton a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Bonchida háromszor című előadását láthatta a nagyérdemű. A tánc különlegessége, hogy az erdélyi település három nemzetiségének, a magyarnak, a románnak és a cigánynak jellegzetes mozdulatait mutatta be. Ez a három nemzetiség ugyanis a mai napig a legnagyobb egyetértésben él egymás mellett, ezt példaértékűnek vélik a táncosok. A Bonchida háromszor része az Élő tánc-archívum sorozatnak. Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus ezt monda az előadásról: „Ez egy nagyon komoly mélyfúrás. Mert ilyen részletesen, ugye ez 21 éve készült ez a műsor és utána még több ilyen műsornak szolgáltatott alapot, de ilyen alaposan a viseletkultúrát, a zenei kultúrát, az énekes kultúrát, a táncos kultúrát, zenei kultúrát ezt így soha nem mutatta be senki. És ezért ez egy csoda indulás volt annak idején.”

A TáncPart célja az, hogy a balatoni régióban élőknek, itt pihenőknek megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Tüskés Balázs, Regman Karola, Lendvai Bianka – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7406-a-tancot-unnepelte-keszthely-a-hetvegen