A régészet titkai

2019. augusztus 31. (szombat)

A pálos kolostor vízelvezető rendszerét és a templomhajót a szentéllyel összekötő diadalívet is feltárták a régészek Válluson. Az ásatáson idén is szerveztek nyílt napot, ahol az érdeklődők beleshettek a munkálatokba. A feltárás a kezdetek óta közösségi régészetként működik, így bárki bekapcsolódhat a munkába.
Az ásatás idei eredményeit ismertette az érdeklődőkkel Havasi Bálint. A Balatoni Múzeum igazgatója 2016-ban indította útjára a pálos kolostor feltárási munkáit a Göcseji Múzeummal együttműködve. Azóta rendszeresen tartanak nyílt napokat, ahol az érdeklődők beleshetnek a régészek munkájába.

„Nagyon régóta érdeklődöm jómagam is a történelem iránt, meg a környékbeli középkori emlékek iránt. Sokszor túráztunk erre a családdal, tudtuk jól, hogy itt van ez a rom valahol, hogy hol, azt pontosan mi sem tudtuk. Úgyhogy nekem nagy öröm volt mikor meghallottam, hogy három éve végre elkezdték itt is a területnek a feltárását.” – mondta egy érdeklődő, Dr. Csütörtöki Attila.

Az ásatás a kezdetek óta közösségi formában zajlik. Ez azt jelenti, hogy a szakemberek mellett a régészet vagy a pálosok iránt érdeklődők is részt vesznek a munkában. A felnőttek mellett a gyerekek is sokat segítenek a feltárás során.

„A második kutatóárkot ástuk első nap meg a napokban, és most az utolsó nap meg, tegnap itt a mosást csináltuk.” – tájékoztatott az egyik önkéntes, Herczeg Botond.

A pálos kolostor romjairól rendkívül kevés forrás áll rendelkezésre a szakembereknek. Az első, 2016-os feltárás során már láthatóvá vált a templom elhelyezkedése, így idén ennek megfelelően ásták ki a szelvényeket.

„Az elsődleges célunk itt a templom alaprajzának a tisztázása, a méreteknek a meghatározása volt. Itt tulajdonképpen a teljes templomot hosszában, tehát kelet-nyugati irányban keresztülvágtuk, így feltártuk a szentélynek egy részét, előkerült a szentélyt a hajótól elválasztó diadalív, és eljutottunk a hajónak a nyugati zárófalához is.” – emelte ki Simmer Lívia, a Göcseji Múzeum vezető régésze.

Az ásatáson idén nagyjából 12-15 önkéntes vesz részt. Emellett sokan vannak, akik anyagilag támogatják a feltárást. A Balatoni Múzeum egyelőre nem vesz igénybe pályázati forrást a munkálatok elvégzéséhez.

„Évről évre egyre több látogató és egyre több önkéntes régész vesz részt a munkánkban. Van, aki egy-két napra érkezik, van aki viszont az ásatásnak több mint a felét itt tölti. Most már a közösségi régészeinknek a száma eléri az egy tucatot, akik folyamatosan bekapcsolódnak a munkába. Részt vesznek, segítenek a feltárásban.” – tájékoztatott Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója.

A régészek idén egy vízelvezető rendszert is feltártak. Most még visszatemetik a falakat, a jövőben azonban tervezik, hogy rekonstruálják a pálos kolostort, így az látogatható lesz a nagyközönség számára.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6357-a-regeszet-titkai?fbclid=IwAR2k9b6pDrulTpphlGwUD2doMR5IHOe6cIicy75X-f0ClJedbLi6YPfccNw