A premontrei rend alapítójára emlékeztek

2022. június 3. (péntek)

Szent Norbertre, a premontrei rend alapítójára emlékeztek Keszthelyen. A Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium öt éve működik a csornai rend fenntartásában. Az intézménynek nem csak az oktatás, hanem premontrei hagyományok és a személyiségfejlesztés is küldetése

Udvardy György veszprémi érsek celebrálta a szentmisét Szent Norbert ünnepe alkalmából. A premontrei rend alapítójára minden évben megemlékezik az iskola. A főpásztornak nagy öröm, hogy a szerzetesrendek jelen vannak az egyházmegye életében, így az oktatásban is.

„Az egyháznak feladata az oktatás minden területén való részvétel és épp ezért nagyon fontosnak gondolom, hogy a szokásos általános iskolai, óvodai, vagy éppen gimnáziumi oktatás mellett olyan gimnázium, vagy szakképzés is egyházi fenntartó kezében van, ahol a különböző tudományágaknak az ismerete mellett a gyakorlati képzésre is tudunk segítséget adni.”

A szentmisét követően az iskola diákjai adtak ünnepi műsort. Minden jó ügyért készen – ez a jelmondata a premontreieknek. Keszthelyen 145 éve van jelen a rend és öt éve fenntartói a Fő téri szakgimnáziumnak – ez a kettős jubileum is emelte az esemény fényét. A 901 éves rend már Szent Norbert életében jelen volt Magyarországon.

Boldvai Márton Bertalan premontrei perjel: „Az ő ünnepe az mindig egy közösségi ünnep. Ahogy a szentmisében is elhangzott, azokkal ünneplünk együtt,a kikkel minden nap találkozunk, akár itt az iskolában, akár a tanári szobában, akár a képzéseink kapcsán együttműködésbe vagyunk velük, vagy akár a helyi atyákkal, a helyi papsággal, érsek úrral. Ebben a közösségben adunk végül is hálát, azért hogy Szent Norbert megalakította a közönségünket.”

Szoftverfejlesztő és – tesztelő, ápoló, oktatási asszisztens és pedagógiai munkatárs képzései vannak az intézménynek. A piacképes szakmák képzéséhez fontosnak tartja az intézmény a megfelelő gyakorlati oktatást. A tanítás mellett az egykori premontreis hagyományok ápolása és a megfelelő erkölcsi normák átadása is célkitűzéseik közé tartozik.

Balogh Csaba iskolaigazgató: „Öt évvel ezelőtt egy kis iskolaként indultunk, olyan célkitűzésekkel hogy az oktatás mellett a személyiségfejlesztést is szem előtt tartva és a létszámot is emelve új szakokkal, érettségire felkészítéssel kezdünk el foglalkozni. Elmondhatom, hogy idén már 230-250 fő az aki szeptembertől indulni fog.”

A premontreiek közösségben élő szerzetesek. Ezért céljuk, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz tanárok, diákok és az iskola partnerei, támogatói.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9211-a-premontrei-rend-alapitojara-emlekeztek