A mozgás fontosságára hívták fel a figyelmet

Időpont: 2019. 08. 13.

Mozgássérültek és egészségesek közösen játszottak pétenque-ot a hétvégén Keszthelyen. Az amatőr versenyt évek óta megszervezik a Városi Strandon annak érdekében, hogy mozgási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak az érdeklődőknek. A játékban idősek és fiatalok egyaránt részt vettek.
A gyerekek is kipróbálhatták a játékot a Városi Strandon. A pétanque francia eredetű golyójáték, az első versenyt 1910-ben szervezték az országban. Itthon is sokan játsszák, Keszthelyen pedig évek óta szerveznek amatőr versenyeket. A program résztvevői közül sokan évek óta visszajárnak a megmérettetésre, de olyan is volt, aki most először csatlakozott a játékhoz.

„Nagyon tetszik, főleg az, hogy mindenféle korosztály megtalálható. Igazából maga az, hogy nem megterhelő a sport, így ezáltal a kicsikkel és az idősebbekkel is bármikor megmérkőzhetek.” - mondta az egyik versenyző, Hopka László.

A pétanque játszható egyéniben és csapatban is. A játékosoknak 3-3 golyójuk van, ezeket kell a legközelebb dobni az úgynevezett öcsihez, ahhoz a 30 milliméter átmérőjű golyóhoz, amelyet a játék kezdetén dob el a kezdőcsapat. A játékos a kör végén annyi pontot kap, amennyi golyója közelebb állt meg az öcsihez, mint az ellenfél legközelebbi golyója. A program jó alkalom a közös együttlétre, és a mozgás népszerűsítésére is.

„Nagyon fontos, tényleg az, hogy együtt vagyunk. Megmutatjuk, hogy mi is képesek vagyunk, hiszen a társaság, a csapat mozgássérültekből áll. Ezekhez csatlakoznak egészségesek, ami azért fontos, hogy együtt, egymásért tudjunk tenni. Az is figyelemfelhívás, hogy megtesszük azt, amit meg lehet tenni, ezt mindenki tudja, minden korosztályban, picitől az öregig.” - tájékoztatott Nemes Klára főszervező, a KESOTE Mozgáskorlátozottak Szakosztálya részéről.

A versenyt két pontig játszották Keszthelyen. A barátságos mérkőzésen a játékosok mellett a családtagok is jelen voltak, akik bíztatták hozzátartozóikat. A legjobb játékosok jelképes díjat is kaptak, de elmondásuk szerint a legnagyobb ajándék az volt, hogy közösen játszhattak a strandon.

Regman Karola - Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6305-a-mozgas-fontossagara-hivtak-fel-a-figyelmet?fbclid=IwAR3wU8H1B64KilCVpjQbmFxp9Oh_tz-yFdXXqwxs1aThCWzYeeonZ5lfyJ8