A könyvkötésről a gyermekkönyvtárban

2018. október 5. (péntek)

Egy érdekes mesterséggel, a könyvkötéssel ismerkedhettek meg a gyerekek a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában. Az Országos Könyvtári Napok keretében Csonka Ferenc könyvkötő mester látogatott el és mutatta be a szakma rejtelmeit.
Csonka Ferenc könyvkötő mester előadással egybekötött könyvkötészeti bemutatóját érdeklődéssel figyelték az Egry József Általános Iskola tanulói. Az intézmény ötödik osztályos napközis csoportja látogatott el a gyermekkönyvtárba. A hetvenöt esztendős, immár nyugdíjas szakember nagy szeretettel mutatta meg nekik, hogyan is készül el egy könyv.

Először elmondta a diákoknak azokat a fontosabb tudnivalókat, ami ebben a korban érdekelheti őket. Speciális, könyvkötésre használt papírokat is hozott, ezeket kézbe is vehették a tanulók. Bognár Dávid is érdeklődéssel figyelte az előadást. „Láttam, ahogyan – nem is tudom, hogy’ mondjam – az úr készíti a könyveket, és a könyveit is láttam. Utána megengedte, hogy megnézzük őket. Nekem az volt a legnagyobb élményem, hogy láthattam a könyvek borítóját meg ilyesmiket” – mondta a fiú.

A rövid előadást követően az idős mester az asztalhoz engedte a gyerekeket és az ott lévő tárgyakat, könyveket kézbe is vehették. A legnagyobb élményt az jelentette a számukra, amikor a könyvkötő mester nevükre szóló minikönyvecskéket készített. Szakál Réka is kapott egy ilyen kis könyvet. Ezt tette hozzá: „Szabadidőmben mindig könyveket szoktam olvasni, és ezért nagyon jó, hogy most eljöttünk ide. Nagyon örülök, hogy kaptunk ilyen kis könyvet és nekem eddig nagyon tetszik. Hogyan kell készíteni a könyvek bekötését, így nekem ez nagyon tetszik.”

Csonka Ferenc már nem először járt a gyermekkönyvtárban. Az egész életét végig kísérte a nyomdaipar, ma már fia űzi aktívan a szakmát. „Pillanatnyilag a fiammal vagyunk együtt, én már nyugdíjas vagyok és a gyereknek segítek, ő is könyvkötő szakmunkás. Egerszegen végzett az ipari iskolában, majd Budapesten vizsgáztak, az első négy között bent volt a tanulók között, az országos kiváló tanulóknak a versenyén” – mondta el a mester.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják: a gyerekek mindig érdeklődéssel fogadják ezt a szakmát. Csonka Ferenc nyitott arra is, hogy akár a műhelyében fogadja az érdeklődőket.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9133/a-konyvkotesrol-a-gyermekkonyvtarban/