A Kiscápáknál járt a Magyar Úszó Szövetség

2018. november 17. (szombat)

Magas rangú vendégek vettek részt a Keszthelyi Kiscápák csütörtöki edzésén. A Magyar Úszó Szövetség elnöke és alelnöke nem csak a gyerekekkel találkozott, hanem a város elöljáróival is tárgyalt az egyesület támogatási lehetőségeiről. A fiatalok nagy örömmel fogadták a vendégeket.
A Magyar Úszó Szövetség elnökét és szakmai alelnökét köszönthették Keszthelyen a Kiscápák. A gyerekek kiemelkedő sporteredményeiknek köszönhetően érdemelték ki a látogatást. Dr. Wladár Sándor és Turi György a Kiscápák Sport Egyesület hívására érkeztek a városba, ahol az úszók számára kínálkozó támogatási lehetőségekről tárgyaltak az egyesület és a város vezetőivel is.

„Mi nyilvánvalóan amellett lobbizunk, hogy a Kiscápák kapja meg a korábbi helyét ebben a rendszerben, hiszen több mint 6 éven keresztül bizonyított már egyrészt a mindennapos úszás oktatásban itt a térségben, a városban történő iskola úszás oktatásban, bizonyított az utánpótlásban és a versenysportban, hiszen a térség legeredményesebb egyesületéről beszélünk.” – tájékoztatott a MÚSZ elnöke.

Az úszó szövetség elnökségi tagjai a Kiscápák délutáni edzésére is ellátogattak csütörtökön. A gyerekek a keszthelyi Csík Ferenc Tanuszoda két sávján úszták a hosszokat. A Kiscápák úszói kiemelkedő eredményeket mondhatnak a magukénak, legutóbb két úszó, Nett Vivien és Hetyei Nóra került be a Héraklész válogatottba. Az egyesület elnöke, Szántó Kata elmondta, az úszó szövetség elnökségének látogatása nagyon sokat jelent a számukra.

„Egész Dunántúlon az egyesület lett a harmadik legeredményesebb egyesület az országos pontversenyben Győr és Pécs után. Ezek mind nagyon régmúltú egyesületek, és bekerülni ebbe az elit társaságba, sőt mondhatom azt, hogy a pontversenyben a Kiscápák az elsők a magyar bajnokságban, akiknek nincsen felnőtt és ifjúság korú válogatottjuk. Ezekkel a gyerekekkel el tudtuk érni, hogy az első ilyen kicsi egyesület vagyunk az országban, ami nagy szó, és ezért köszönjük Wladár Sándor úrnak, hogy felhívja a városvezetőknek és az iskolavezetőknek a figyelmét arra, hogy érdemes ránk odafigyelni.” – tette hozzá az egyesület elnöke.

A gyerekek számára nagy meglepetés volt a szövetség elnökének a látogatása. A fiatalok kicsit megilletődötten fogtak kezet a vendégekkel, majd közös fotók is készültek. Az egyesület és a szövetség vezetősége is eredményesnek ítélte a látogatást.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9246/a-kiscapaknal-jart-a-magyar-uszo-szovetseg/?fbclid=IwAR0vc0UQXJyLkAlwGsHrGU0YyOxtga5NAMJKyg5TB7_JkYIy3ONAPC9-zcg