A hazai vitorlássport java képviseltette magát Keszthelyen

2020. szeptember 30. (szerda)

Fantasztikus vitorlázóidővel búcsúzott a Balaton a nagy túraversenyek résztvevőitől vasárnap. A hétvégén rendezték meg a járvány miatt elhalasztott Pünkösdi Regattát. Az őszi, évadzáró versenyre így is nagy volt az érdeklődés, több mint 150 hajó vitorlája dagadt a balatoni szélben. Keszthely hajója, a HUN3 Bogi eredményes hétvégét tudhat maga mögött. Több fejlesztést teszteltek a verseny során. Büki Gáborék hosszú távú célja természetesen a Kékszalag elhódítása.

A szervezők és indulók eleinte aggódtak, hogy túl erős szél lesz a szombati napon, ám a rajt előtt a szél alább hagyott. Az egytestűek 10 órakor, míg a katamaránok délben rajtoltak el. A hajótestek számából adódó különbségek hamar megmutatkoztak, a leggyorsabb Fifty-Fifty több mint 20 perccel előbb futott be a legjobb egytestűnél, a No1-nál. Az abszolút második a Büki Gábor kormányozta HUN3 Bogi lett. A csak keszthelyiekből álló legénység már a jövő évi kékszalagra készült ezen a versenyen is.

„Kevesebb, mint két és fél óra alatt itt voltunk Keszthelyen, nagyon élvezte a csapat. Elég jól működött a hajó, megint fejlesztettünk rajta, újjáépítettük az árbocot, a verseny előtt három nappal került vissza a hajóba és úgy látszik, hogy jó irányba haladunk” – nyilatkozta Büki Gábor, a HUN3 Bogi kormányosa.

A 153 induló mind a limitidőn belül ért célba. A hajók és a legénységeik az éjszakát Keszthelyen töltötte. A Pünkösdkor szokásos háromnapos hosszúhétvége híján, most csak két versenyt szerveztek. Az öbölkupa elmaradt, ezért vasárnap a Keszthely-Ábrahámhegy közötti versenyre hajóztak ki a Keszthelyi Yacht Kikötőből. A szervező Túravitorlás Sportklub vezetése mindenképpen meg akarta tartani a járvány miatt elhalasztott pünkösdi versenyt. A rendhagyó mód és hűvös, szezonzáró időjárás ellenére is nagy érdeklődést tapasztaltak.

Náray Vilmos főszervező, a TVSK elnöke: „Ugye Keszthelynek van egy kitüntetett szerepe, hiszen a Balaton nyugati végét jelenti a vitorlázók számára. Ez az egyik olyan verseny – a másik a Kékszalag – ahol Keszthelynek nagyon fontos szerep jut ebben, ezért is szeretjük ezt a versenyt, mert ritkán jutnak el ide a keleti medencéből a vitorlázók és ritkán van arra esély, hogy így találkozzunk a keszthelyi vitorlázókkal, úgyhogy azért is nagyon szeretjük ezt a regattát.”

A kikötőt szinte szélcsendben hagyták el a résztvevők vasárnap reggel. A ragyogó napsütésben szép lassan erősödve megérkezett a déli-délnyugati szél. Kilenc órakor egyszerre, kétfelé szegmentált rajtvonalon rajtoltak a többtestű és modern egytestű, valamint a hagyományos egytestű hajók Ábrahámhegy felé. A szervezők beszámolója szerint nagyjából 13 óra körül mindenki célba ért. A 150 hajó legénysége csodálatos napsütésben indult el hazai kikötőjébe. A rendhagyó hosszútávú túraverseny, a TVSK és a Keszthelyi Yacht Kikötő rendezte Őszi Pünkösdi Regatta méltó búcsúnak bizonyult az évadtól.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7445-a-hazai-vitorlassport-java-kepviseltette-magat-keszthelyen