A főúri bálok hangulatát idézték fel

2018. május 22. (kedd)

Hetven év után ismét bált rendeztek a Festetics kastélyban. A Pelso Társaság tagjai indították útjára a programot azzal a céllal, hogy felidézzék az egykori nemesi Magyarország ünnepnapjait. Az I. Festetics bál programjában, vacsora, koncert, tombola és természetesen tánc is szerepelt.

Estélyiben és elegáns öltönyökben érkeztek a bál vendégei a Festetics kastély tükörtermébe. A Pelso Társaság hagyományteremtő szándékkal szervezett báljának az egykori grófi rezidencia, számos nagyszabású bál színhelye adott otthont. A társaság vezetése ezzel a rendezvénnyel is szeretné megszólítani a kultúra iránt érdeklődőket, és szorosabbra fűzni a térséghez való kötődést.

„Sokszor azt tapasztaljuk, hogy mondják az emberek, ismerőseink, hogy ez nem jó, ez nem jó, ez nem jó. Mi meg úgy gondoljuk, hogy a Pelso Társaságnál találunk olyan dolgokat, hogy ez is jó, ez is jó, ez is jó. Immár ez pontosan az 58. olyan rendezvényünk a Pelso Társaságnál 2009 óta, amikor mondhatjuk azt, hogy ez is jó, ez is jó. Persze van olyan rendezvényünk, hogy mondják, hogy ez lehetett volna jobb, de ez természetes. Úgy gondoltuk, mivel 70 éve nem volt itt a kastélyban Festetics bál Keszthelyen, a Festetics kastélyban, ezért el kellene ezt indítani.” – emelte ki a Pelso Társaság elnöke, Horváth Imre.

A bál fővédnöke Dr. Festetics György herceg volt, ő azonban elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a programon. A bálozók számára azonban levélben fejezte ki örömét a rendezvény létrejöttét illetően, és kívánt jó szórakozást a résztvevőknek. Az I. Festetics bál a város életében is fontos szerepet tölt be.

„A Pelso Társaság már rég óta szerette volna, hogy ez a bál megvalósuljon, és ehhez mindenféle támogatást megkaptak a várostól, városoktól, településektől. Nagyon fontos a közösségteremtő, a közösségalkotó szándék is e mögött a bál mögött.” – mondta Keszthely polgármestere, Ruzsics Ferenc.

A társaság vezetése az útjára indított programmal a százötven évvel ezelőtti nemesi Magyarország ünnepnapjait szeretné feleleveníteni mind hangulatában, mind pedig tradícióiban. Az esemény bepillantást enged a régi korok mulatságaiba, a vendégek a főúri miliőben megismerhetik az egykori bálok hangulatát.

„Nagyon fontos az, hogy egy hagyományt élesztünk és folytatunk, egy olyan hagyományt, amelyik valamikor természetes volt, és most pedig újra elindítjuk azt a bált, amelyik első, és reméljük, hogy nagyon sok ilyen lesz. A Festetics bálnak, és minden bálnak az a lényege, hogy társasági összejövetel, hogy az emberek összejönnek, beszélgetnek, táncolnak, vacsoráznak együtt.” – emelte ki Tar Ferenc, történész.

A vacsorát a Velencei tükörterem mellett lévő termekben szolgálták fel a résztvevőknek. A menüben fogas, gyöngytyúk és libamáj is szerepelt. A bálozók egyetértettek abban, hogy egy nagyon jó hangulatú mulatságon vehettek részt.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8788/a-fouri-balok-hangulatat-ideztek-fel/