A fenntarthatóság bölcsője a család

2021. július 12. (hétfő)

A család és a fenntartható környezet kapcsolatáról tanácskoznak három napon át Keszthelyen. A X. Európai Nagycsaládos Konferencián neves hazai és nemzetközi szakemberek előadásait hallhatják a résztvevők. A szekcióülések mellett kulturális és szabadidő programokkal is készültek a szervezők.

A fenntarthatóság bölcsője a család – ez a mottója a X. Európai Nagycsaládos Konferenciának. A tanácskozásnak idén Keszthely ad otthont, a három napos eseményre több mint 10 országból érkeztek előadók. Az ünnepélyes megnyitón a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes Szerelem Tanösvény programját ismertette meg a résztvevőkkel.

„Bátorítani, ösztönözni szerette volna a családokat a gyermekek vállalására, és arra, hogy ezek a családok sziklára épült házként, szilárdan álljanak ellen az idő viharainak, akkor is, ha a világ nem éppen errefelé tart.” – mondta a köztársasági elnök felesége.

A konferencia résztvevői a körforgásos gazdaság, a klímavédelem, az ökológiai lábnyom és a fenntartható fejlődés, valamint demográfiai kérdések témájában hallhatnak előadásokat. Varga Judit igazságügy miniszter felszólalásában kifejtette, a családok gyarapodása nélkül nem képzelhető el a fenntarthatóság. Hozzátette, a valódi jólét nem a felhalmozott javakban, hanem a családi és a közösségi tettekben rejlik.

„A család az a legközelebbi hely, ahol a környezetvédelem ügyét a legelső helyen tudjuk elsajátítani. A nagycsaládosok itt kiemelt szerepet játszanak, hiszen mindannyian tudjuk a napi praktikus dolgokból, akár ha a fogyasztást, az öltözködést, a közlekedést, mindennapi életünk rendezését nézzük, akkor a nagycsaládosok tudnak a legtöbbet tenni a környezetvédelem ügyéért. Nem is említettem, hogy a lokális cselekvés nagyon fontos abban, hogy kis köreinkben figyeljünk oda fogyasztói szokásainkra.” – tájékoztatott az igazságügy miniszter.

A tanácskozáson elhangzott, a család a megoldás a természet számára, és a fenntarthatóság terén a nagycsaládosok példát tudnak mutatni. Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, a gyermekek a családban tanulhatják meg azt a személyes felelősséget, melyet környezetükért is hajlandók vállalni.

„A családban tanulunk meg odafigyelni a másikra. Azt is megtapasztaltuk már, hogy minél több gyermeke van egy családnak, annál inkább kötődik a helyhez a gyerekeken keresztül, a baráti kapcsolatokon keresztül, és annál inkább szeretné megőrizni ezt a bolygót, ezt a Földet az unokáknak, a dédunokák számára.” – mondta a NOE elnöke.

A megnyitón a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az elmúlt években számos család költözött a Keszthely környéki kistelepülésekre. Manninger Jenő elmondta, ez is mutatja, hogy a térség megbecsüli a nagycsaládosokat.Keszthely polgármestere arról beszélt, kiemelten fontos feladat a közösségek megerősítése. Nagy Bálint kiemelte, a keszthelyi fejlesztések a családokat és a közösségeket is támogatják.

„Az elmúlt 1-1,5 évben is már minden olyan fejlesztésünket, amit vagy már megvalósítottunk, vagy pedig tervezünk és előkészítés alatt áll, ott mindenhol a családokat igyekszünk alapul venni. Azt gondolom, hogy legyen szó kisebb vagy nagyobb közösségről, mindig a család az alapja, az a legkisebb olyan egység a közösségen belül, amire az egészet építenünk kell.” – emelte ki Keszthely polgármestere.

A X. Európai Nagycsaládos Konferencia a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Európai Nagycsaládos Szövetség szervezésében jött létre. Az eseményre mintegy 700-an érkeznek a világ minden tájáról. A résztvevőket az előadások mellett kulturális és szórakoztató programok is várják.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8210-a-fenntarthatosag-bolcsoje-a-csalad