780 millió forintot nyert Keszthely

2017. május 12. (péntek)

Területi Operatív Program pályázat

780 millió forintos támogatást nyert Keszthely a Területi Operatív Program pályázatain. A támogatásokból megújul a Reischl sörház Deák Ferenc utcai épülete, a Városi strand, de új útburkolatot kapnak az ipari park utcái, és elkezdődik a Kárpát utca környékének társadalmi integrációja is. A döntés részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be.

Strandkönyvtár és pihenőhelyiség a vízimentőknek. Ez kerül ennek a régi, használaton kívüli helyiség helyére, a Városi strand hátsó bejáratához. Keszthely 288 millió forintos támogatást nyert strandkorszerűsítésre , ebből az összegből egy vízi játszóparkot is építenek, valamint öltözők is meg fognak újulni.

Az ipari park korszerűsítésére 122 milliós támogatás áll rendelkezésre. Itt utakat fognak felújítani, illetve földutakat is leaszfaltoznak. Emellett megoldják a csapadékvíz elvezetést, és a park közvetlen csatlakozást is kap a Rezi út felől.

120 millió forintot nyertek a szegregált körzetben, azaz a Kárpát utca és környékén élők felzárkóztatására. Ennek keretében olyan bűnmegelőzési, testi és lelki prevenciós valamint közösségi programokat valósítanak meg, amelyek célja a szegénység csökkentése.

249 millió forintból újul meg a Reischl sörház Deák Ferenc utcai épülete. Itt a helyi gazdák kapnak lehetőséget a termékeik bemutatására és eladására.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő, és Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere közösen számoltak be a nyertes pályázatokról, és azok térségre gyakorolt hatásáról.

„Itt elsősorban a gazdaságfejlesztést kell szolgálni a Területi Operatív Programoknak, és így természetes, hogy az ipari park fejlesztése, vagy a helyi gazdaság fejlesztése, a helyi termelőknek az összefogásával kapcsolatos fejlesztések kaptak elsőbbséget, tehát ezeket már most is, Keszthelyen is támogatjuk. Illetve Keszthely szempontjából legfontosabb a turisztika.” – emelte ki a miniszteri biztos.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az ipari parkot, illetve a társadalmi integrációt célzó pályázatokra a megigényelt összeg 100 százalékát, míg a strand és a helyi gazdaság fejlesztésére csökkentett összeget sikerült elnyernie a városnak. Mindezek mellett Hévízzel és Hahóttal közösen sikerült támogatást szerezni kerékpárút építésére, fejlesztésére is. A munkálatok jelenleg előkészítő fázisban vannak.

„Most a támogatási szerződéseknek az aláírására várunk. Ez egy konkrét esemény, hogy az értesítést megkaptuk arról, hogy melyik pályázatunk mekkora összeget fog majd kapni. A támogatási szerződés aláírása után lesz lehetőségünk arra, hogy előleget tudjunk lehívni, és a tervező munka tovább tud majd folytatódni. A kivitelezések várhatóan 2018 nyarán-őszén kezdődhetnek el.” – tájékoztatott Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere.

A Területi Operatív Programban idén 23 milliárd forintra lehet pályázni, jelenleg 9 milliárdról született döntés. Keszthely további nyertes pályázatokra számít, így a városi zöldterületeket, illetve a használaton kívüli ipari vagy kereskedelmi területeket célzó, úgynevezett barnamezős pályázat elbírálására is várni kell még.

Forrás: Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/7956/780-millio-forintot-nyert-keszthely/