20 kategóriában versengenek a helikonos diákok

2022. április 22. (péntek)

Húsz kategóriában versengenek a fődíjért a helikonos diákok. A 102 dunántúli iskola tanulói neves zsűri előtt adnak számot tudásukról. A két éve elmaradt kulturális seregszemle miatt a résztvevő 2150 tanuló többsége első alkalommal vesz részt az ünnepségeken.

A Csány-Szendrey iskolában a könnyűzene-ének és a mozgásművészet kategória fellépői kaptak helyet. A többség énekes vagy táncos produkcióval érkezett, de kuriózumok is akadtak.

„Ez az első olyan fellépésem egyedül, harmonikával, ahol tudtam teljesíteni, és megmutathattam, hogy hogyan tudok igazából harmonikázni” – nyilatkozta a harmonikázó Pozsegovics Gergely, aki a – Premontrei Szakgimnázium tanulója.

A fiatalok egymást váltották a nagy és a kisszínpadon is. A zsűriben idén is helyet foglalt Bakó Gábor koreográfus és Boros Csaba, a Republic frontembere. Először zsűrizte a helikonosokat Wolf Kati énekes.

„Egyféle szempontot nézünk, hogy hogy hat ránk az a dolog, ami a színpadon zajlik. Lehet magyarázni valamit, hogy miért jó vagy miért nem jó, hogy hogy énekel, hogy táncol, a mozgás, de valami vagy leköt vagy kevésbé köt le” – nyilatkozta az énekesnő.

Színjátszás kategóriában is bemutatkoztak a dunántúli diákok. Drámát, komédiát és abszurd játékot is láthatott a közönség és a zsűri. A fiatalok hónapokat vagy akár éveket is készültek a produkciókra.

Ocztos Rebeka Bianka, dunaújvárosi színjátszó: „Én már régebb óta vágytam ide, mivel én negyedéves vagyok most a gimnáziumban. Úgy volt, hogy tízedikben jönni fogunk, csak a koronavírus járvány egy kicsit közbeszólt. Szóval már nagyon vártam. Mikor ideértem, már akkor éreztem, hogy ez így tök jó lesz, és nagyon várom ezt az elkövetkező három napot még itt.”

A kórus kategóriában vegyeskarok, leánykarok és kamarakórusok neveztek. 7 megyéből összesen 36 kar méri össze tudását a két nap alatt.

„Ez egy szemle inkább, hogy az ország mit tud nyújtani és fantasztikus a hangulata. Itt ez a sok művészember, tehetség, összegyűlünk itt és egymást hallgatva, egymást segítve erősítjük ezt a kulturális vonalat itt Magyarországon” – nyilatkozta Puskás Péter, a pécsi ciszterciek kóristája.

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Hangról hangra… az ifjúsági kóruséneklésért” programján belül valósul meg. Szakmai zsűri előtt adhatnak számot tudásukról a fiatalok.

Tillai Aurél szűri, karnagy: „Szerintem igen nagy nevelő és kulturális hatása van, olyan kezdeményezés, amit fejleszteni kell még talán.”

A Helikoni ünnepségek komolyzenei kategóriájában 90-en produkcióval neveztek. Változatos és különleges hangszerekkel, művekkel készültek a versenyre érkezők. A zsűri külön örül annak, hogy a pandémia miatti kényszerű kihagyás után végre megrendezhették az ünnepségeket.

Balázs Árpád zsűri, zeneszerző: „ A Helikon ma már egy művészeti rendezvény, diákverseny és valahol egy általános fogalommá vált, több mint a szó eredeti jelentése, és számunkra most különösen, bár biztos, hogy rá kérdezett volna, azért kedves, mert egy generáció kimaradt ebből, a diákoknak a pandémia miatt, tehát négy éve voltunk itt utoljára ugyanevvel a zsűri felállással.”

Népdalénekes, néptáncos, népzenész fiatalok mutatták be tudásukat a folklór kategóriában. Fishl Anna a Premontrei Szakgimnázium tanulójaként kalotaszegi népdalcsokrot énekelt: „Kiskorom óta – hála a szüleimnek meg nagyszüleimnek – az életemben van a népzene és a néptánc. Folyamatosan kiskorom óta járok mindig néptáncolni táborokba.”

A műsorszámokat egy négytagú zsűri értékelte. Kökény Richárd, az ítészek elnöke színvonalas produkciókra számít: „Abszolút a koruknak megfelelő szinten táncolnak vagy énekelnek a gyerekek. Úgy gondolom, hogy nagyon szép dolgokat fogunk még látni. Emlékezve arra, és az elmúlt évekre, hogy olyan együttesek, olyan repertoárokkal vonultak fel, hogy a szánk tátva maradt.”

A versengés nem csak a megmérettetés öröméért zajlik a Helikonon. Az itt megszerzett minősítéseket szakmai berkekben is elismerik.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9074-20-kategoriaban-versengenek-a-helikonos-diakok