1956-ra emlékeztek

2015. október 25. (vasárnap)

Szentmisét követően a Fő téren emlékeztek meg az 1956-os eseményekről, a hősökől és áldozatokról október 23-án Keszthelyen.

Az ökumenikus istentiszteletet követően a Fő téren felcsendült a magyar Himnusz a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószeneker kíséretében, majd az ünneplők együtt énekelték a lengyel testvérváros, Stary Sacz küldöttségével a lengyelek himnuszát. Két nemzet együtt emlékezett 1956 eseményeire, azokra a napokra, amikor Lengyelországban is nagy jelentőségű politikai változások voltak. Azokra a napokra, amikor Magyarországon a nemzeti függetlenség kivívása volt a forradalom célja.

Az emlékezésen Manninger Jenő országgyűlési képviselő mondta el elsőként ünnepi gondolatait a forradalom és szbadságharc 59. évfordulóján.

Nemzeti ünnepünkön a város polgármestere is szólt az egybegyűltekhez. Ruzsics Ferenc ünnepi gondolataiban emelte ki, hogy a lengyel testvérváros küldöttei már ünnepeltek Keszthelyen 2009-ben, március 15-én. Külön örömét fejezte ki, hogy Stary Sacz település polgármestere és delegációja újra ellátogatott Keszthelyre. A polgármester a történelmi eseményt, 1956-ot idézve kiemelte a magyarok hősiességét, áldozatkészségét, a lengyelek önzetlen segítségnyújtását. Beszélt a két nemzet szoros, szétszakíthatatlan kapcsolatáról.

 A Vajda János Gimnázium tanulóinak műsorát követően a Veritas Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese, prof. dr. Marinovich Endre emlékezett az 59 évvel ezelőtti eseményekre, a forradalom kitörésére, győzelmére és vérbefojtására. Mint mondta, a nemzetközi eseménnyé vált forradalomra és az azt követő időszakra 100 év múlva is méltóképpen kell emlékezni.

 Az ünnepség befejezéseként a templom melletti várkertben felállított emlékműnél helyezték el a résztvevők a megemlékezés virágait.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)