100. születésnapján köszöntötték Hornyák Józsefnét

2020. október 28. (szerda)

100. születésnapján köszöntötte Nagy Bálint Hornyák Józsefnét. Keszthely polgármestere kiemelte, a város életében nagyon fontos szerepet játszanak az idősek, egy ilyen kerek évforduló pedig különleges élmény számára is. Az ünnepelt elmondta, élete során mindig számos feladata volt, így nem volt ideje törődni az idő múlásával.

Nagy Bálint Orbán Viktor szavait tolmácsolta Hornyák Józsefnének. Az asszony családja körében ünnepelte 100. születésnapját. Hornyák Józsefné gyermekkora a Fejér megyei Csórhoz kötődik, később Dabasra került, itt élt évtizedekig. Az ünnepelt kiváló egészségnek örvend, hozzátartozói elmondták, a mai napig nem szed gyógyszereket és jókedvvel éli meg a mindennapjait. Hornyák Józsefné a hosszú élet titkát is elárulta.

„Nem volt időm foglalkozni vele, hogy én meddig éljek meg hogy éljek. Mindig volt valami elfoglaltságom. A háború alatt, mikor kislány voltam, a háború előtt, mikor születtem és kislány voltam, akkor is már nekünk korán dolgozni kellett. Öten voltunk testvérek, vagyis hatan, mert egy később született már. Azután mentünk és dolgoztunk és csináltuk az életünket.” – mondta az ünnepelt.

Keszthelyen régi hagyomány, hogy köszöntik a város idős állampolgárait, amennyiben kívánnak élni ezzel a lehetőséggel. Nagy Bálint elmondta, mindig nagy öröm beszélgetni az idősekkel, meghallgatni az életútjukat és az ott szerzett tapasztalatokat. Keszthely polgármestere hozzátette, ritkán adódik olyan alkalom, hogy 100. születésnapján köszönthet valakit.

„Amikor egy 100. évfordulóról beszélünk, az a többihez képest is egy különleges alkalom. Nekem is ez az első olyan alkalom – polgármesterként – hogy 100., kerek születésnapot tudok köszönteni. Nagyon jó érzés azt látni, és az ilyen beszélgetések kifejezetten feltöltik az embert, hogy egy ilyen nagy tapasztalattal rendelkező életút elmesélése alapján milyen tapasztalatok voltak, mi annak a titka, hogy az ember akár a nehéz helyzetekben is mindig meg tudja őrizni azt a stabilitását, ami ahhoz kell, hogy a nehéz időket is átvészeljük.” – emelte ki Keszthely polgármestere.

Hornyák Józsefné nemrég költözött Keszthelyre, veje, Dr. Brazsil József nagy megbecsülésnek örvend a városban és a térségben. Az ünnepelt elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy családja körében lehet, azt viszont sajnálja, hogy a járványhelyzet miatt unokái és dédunokái is csak videóhívás keretében tudták felköszönteni.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7529-100-szuletesnapjan-koszontottek-hornyak-jozsefnet