Balatoni Múzeum

A Balaton legrégebben alapított és máig egyetlen "hivatalos" múzeuma a "Magyar Tenger" természeti és kulturális értékeit tárja elénk. 

Az "Év Múzeuma" címmel is kitüntetett intézmény játszósarkokkal, interaktív játékokkal, speciális múzeumpedagógia programokkal várja a fiatalabbakat, folyamatosan megújuló időszaki kiállításokkal és kultúrcsemegékkel az idősebbeket. 

A múzeum kiállításairól, programjairól és belépőjegyekről a www.balatonimuzeum.hu oldalon kaphatnak bővebb felvilágosítást a Balaton szerelmesei. 

 

A XIX. század utolsó évtizedében, a millennium előkészületeinek jegyében vetődött fel egy balatonvidéki múzeum létrehozásának gondolata. 1897 júniusában alakult meg a Balatoni Múzeum-Egyesület, mely ténylegesen 1898. augusztustól, az alakuló közgyűléstől és az első letét felajánlásától számította fennállását. 1925-28 között épült fel az egykori hercegi telken a neobarokk épület, Györgyi Dénes tervei szerint. A belső munkálatok ugyan még az 1930-as évek végéig elhúzódtak, ennek ellenére 1935-ben a gyűjteményeket már beköltöztették a múzeum falai közé. Elsőként a természettudományi kiállítás nyílt meg, később a régészeti anyagot mutatták be.

1980-1986 között az épület műszaki korszerűsítése és felújítása zajlott le, 1986-tól 2008-ig pedig komplex kiállítás mutatta be a Balaton és környékének életét. A 2009 második felében nyíló új állandó kiállítás korszerűsített installációval, újszerű szemléletmóddal tárja a látogatók elé a Balaton jelenkori és régi világát A számos, különböző profilú időszaki kiállítás sok látogatót vonz, a szakgyűjtemények gyarapodása pedig többségében folyamatosnak mondható; jelenleg az összállomány eléri a 380 000 darabot.

A múzeum "A Balaton és az ember" című állandó kiállítása 2008. szeptemberében lebontásra került; helyette Aranyhíd néven látható az új új állandó kiállítás. A Balaton kialakulásáról, állat- és növényvilágáról, a halászat és a hajózás történetéről, a balatoni fürdőéletről és a környék várairól, ásatásairól is tájékozódhat a látogató. Az egykori fürdőruhadivatot, egy lángosos bódé és egy tipikus hétvégi ház kialakításával a balatoni fürdőkultúra, a sport, a vendéglátás és a hajózás huszadik századi történetét is bemutatja a keszthelyi Balatoni Múzeum Aranyhíd - Fejezetek a Balaton történetéből című állandó kiállításának összesen tizenegy, interaktív elemekkel is felszerelt új terme.

A Balatont, mint magyar közkincset állandó tárlatunk komplex természeti és kultúrtörténeti szempontból mutatja be. E kiállítás sokszínű, élményalapú, könnyen befogadható – s látogatóbarát jellegének köszönhetően megkapta „AZ ÉV MÚZEUMA 2011” díjat. Intézményünk az elmúlt években is folyamatosan fejlődött, megújult – ennek elismeréseképpen a Balatoni Múzeum újabb címmel gazdagodott: idén, 2014-ben elnyerte a Podmaniczky-díjat. Az országban egyedülálló „Magyar Tenger” múzeuma azonban nemcsak belbecs szempontjából unikum, hiszen kincseihez-értékeihez méltóan egy neobarokk kultúrpalota égisze alatt működik.

Család- és gyermekbarát múzeum vagyunk.
Míg a szülők a kiállításokat tekintik meg, addig a gyerekek sem unatkozhatnak nálunk. „Játékos Múzeum” programunk kínálatából: játszótér a múzeumudvaron, délelőttönként Múzeumi Nyári Óvoda (Játszóház), valamint az egész Kultúrpalota területén kialakított játszósarkok; érintőképernyős, interaktív játékok és múzeumpedagógiai foglalkozások is várják a kicsiket! 

Jegyárak: felnőtt: 800 Ft  diák, nyugdíjas: 400 Ft  (70 év felett ingyenes)
(egy jegy az összes kiállításunkra belépést biztosít!)

További információ:
Balatoni Múzeum
8360 Keszthely, Múzeum u. 2.
Telefon: +36(83)312-351
Fax: +36(83)312-351
E-mail: info@balatonimuzeum.hu
Honlap: www.balatonimuzeum.hu

Nyitvatartás:

Tavasz
március-május    
kedd-szombat: 10:00-17:00
vasárnap, hétfő szünnap

Nyár
június-augusztus    
hétfő-vasárnap: 9:00-18:00

Ősz
szeptember    
szerda-vasárnap: 10:00-17:00
hétfő, kedd szünnap
október    
kedd-szombat: 10:00-17:00
vasárnap, hétfő szünnap    

Tél
december     
1-3., 8-10., 15-17., 27-30.    
9:00-16:00
november    
kedd-szombat: 9:00-16:00
vasárnap, hétfő szünnap
január 17- február    
kedd-szombat: 9:00-16:00
vasárnap, hétfő szünnap

 

Gallery
Program calendar
Featured programs
Accommodation