Navigáció:   Turistáknak -> Múzeumok -> Balatoni Múzeum
Balatoni Múzeum
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

A Balatoni Múzeum állandó kiállításain a Balaton kialakulásáról, állat- és növényvilágáról, a halászat és a hajózás történetéről, a balatoni fürdőéletről és a környék ásatásairól láthatnak tárgyi emlékeket. Termeiben évente 4-5 történeti és képzőművészeti időszaki kiállítás is megtekinthető.

A XIX. század utolsó évtizedében, a millennium előkészületeinek jegyében vetődött fel egy balatonvidéki múzeum létrehozásának gondolata. 1897 júniusában alakult meg a Balatoni Múzeum-Egyesület, mely ténylegesen 1898. augusztustól, az alakuló közgyűléstől és az első letét felajánlásától számította fennállását. 1925-28 között épült fel az egykori hercegi telken a neobarokk épület, Györgyi Dénes tervei szerint. A belső munkálatok ugyan még az 1930-as évek végéig elhúzódtak, ennek ellenére 1935-ben a gyűjteményeket már beköltöztették a múzeum falai közé. Elsőként a természettudományi kiállítás nyílt meg, később a régészeti anyagot mutatták be.

1980-1986 között az épület műszaki korszerűsítése és felújítása zajlott le, 1986-tól 2008-ig pedig komplex kiállítás mutatta be a Balaton és környékének életét. A 2009 második felében nyíló új állandó kiállítás korszerűsített installációval, újszerű szemléletmóddal tárja a látogatók elé a Balaton jelenkori és régi világát A számos, különböző profilú időszaki kiállítás sok látogatót vonz, a szakgyűjtemények gyarapodása pedig többségében folyamatosnak mondható; jelenleg az összállomány eléri a 380 000 darabot.

A múzeum "A Balaton és az ember" című állandó kiállítása 2008. szeptemberében lebontásra került; helyette Aranyhíd néven látható az új új állandó kiállítás. A Balaton kialakulásáról, állat- és növényvilágáról, a halászat és a hajózás történetéről, a balatoni fürdőéletről és a környék várairól, ásatásairól is tájékozódhat a látogató. Az egykori fürdőruhadivatot, egy lángosos bódé és egy tipikus hétvégi ház kialakításával a balatoni fürdőkultúra, a sport, a vendéglátás és a hajózás huszadik századi történetét is bemutatja a keszthelyi Balatoni Múzeum Aranyhíd - Fejezetek a Balaton történetéből című állandó kiállításának összesen tizenegy, interaktív elemekkel is felszerelt új terme.

További információ:
Balatoni Múzeum
8360 Keszthely, Múzeum u. 2.
Telefon: +36(83)312-351
Fax: +36(83)312-351
E-mail: info@balatonimuzeum.hu
Honlap: www.balatonimuzeum.hu

Nyitvatartás:
05. 01. - 10. 31.:
kedd - vasárnap: 10.00 - 18.00
11. 01. - 04. 30.:
kedd - szombat: 9.00 - 17.00



<< 2012. május >>
HKSZCSPSZOV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
Enyhe eső
16 °C
Enyhe eső
Szél: É 10 km/ó
Páratartalom: 94%
Sze
Viharos
14° 25°
Viharos
Cs
Előfordulhat vihar
11° 27°
Előfordulhat vihar
P
Előfordulhat vihar
9° 24°
Előfordulhat vihar
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark