|

Az egykori Városháza a Kossuth u. 28. szám alatt volt található, ahol jelenleg a Goldmark Károly Művelődési Központ és Szabadtéri Színház, a Tourinform Iroda, valamint a Muskátli eszpresszó található. A városháza jelenlegi épületét 1769-ben építették megyei szálláshelynek, tervezője Hofstädter Kristóf. Később átépítették, akkor nyerte el mai copf stílusú homlokzatát.
Az épületen emléktábla hirdeti, hogy ebben az épületben működött 1865-1897. között az egykori Georgikon utódjaként megnyílt Mezőgazdasági Tanintézet.
Felújítása 1990-ben készült el. A renoválás során az építészek felfedezték, hogy sokszoros vakolat alatt freskók találhatók. Ettől kezdve új irányt vett a felújítás.
Gondos munka révén feltárták a dísztermet, melynek létezéséről addig senki nem tudott. A freskókat Haraszti László festette újra.
Az egykori város vezetése elhatározta, hogy a városért sokat tett polgárokról arcképsorozatot készíttet. A sorozat egyetlen megmaradt darabja a Reischl Vencel (ismeretlen festő) képe.
A Reischl család Morvaországból települt át Magyarországra, igazi magyarokká váltak, serfőző mesterek voltak, és generációkon keresztül városbírói feladatokat láttak el. Reischl Vencel 30 éven keresztül volt a város polgármestere, az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején.
A díszteremben látható Barabás Gizella festménye, amelyik nem Keszthelyen, de a Balaton partján készült. Barabás Gizella XX. századi festőművész, aki 1985-ben halt meg. Műveit a Balatoni Múzeumra hagyta azzal a kéréssel, hogy ne raktárban tárolják. Így az ő festményei díszítik a Fejér György Városi Könyvtár falait is. |