Navigáció:   Hírek
XXX. Keszthelyi Nemzetközi Sakkverseny
2011. augusztus 21., 18:15
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Harmincadik alkalommal találkozhattak a Keszthelyi VSZK-ban a sakkozók a nemzetközi sakkversenyen. Az indulók egy hétig versengenek egymással, de természetesen a kikapcsolódásra, Keszthely megismerésére is sort kerítenek.

A XXX. Keszthelyi Nemzetközi sakkversenyt és egyben a II. Hévízi László Emlékversenyt már évek óta sikeresen rendezik meg. A Keszthelyi Spartacus SK Sakk szakosztálya által szervezett versenyen Szalai István köszöntötte a sakkozókat és kísérőiket.

Az eseményen Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere nagy szeretettel köszöntötte a sakkozókat és ajánlotta figyelmükbe a város nyújtotta számos kikapcsolódási lehetőséget.

„A keszthelyi verseny nagy múltja mellett nagy színvonalat is képvisel.” – mondta el Horváth Tamás, a Magyar Sakkszövetség alelnöke a rendezvény megnyitóján.

Az idei versenyre közel 80 fő nevezett, melyek közt vannak új arcok és régi visszajáró sporttársak is.
A kellemes időtöltésben a város is támogatja a sakkozókat, hiszen a VÜZ Kft. ingyenes strandbelépőt biztosít számukra az egy hét alatt.

A versenyt végezetül Györkös Lajos versenybíró indította el. Innentől kezdve egy héten át a sakké a főszerep a keszthelyi VSZK-ban.

(forrás: Keszthelyi TV www.tvkeszthely.hu)

 



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. május >>
HKSZCSPSZOV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
Viharos
19 °C
Viharos
Szél: D 6 km/ó
Páratartalom: 88%
Sze
Viharos
14° 25°
Viharos
Cs
Előfordulhat vihar
11° 27°
Előfordulhat vihar
P
Előfordulhat vihar
9° 24°
Előfordulhat vihar
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark