Városszemle: felkészültek a vendégek fogadására

2012. június 19. (kedd)

Keszthely felkészült a vendégek fogadására, akadtak azonban kisebb problémák, melyeket orvosolnunk kell – összegezte a keddi városszemle tapasztalatait Kocsis Miklós.

A Turisztikai, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökétől megtudtuk: a szokásos területeket járták be, a szakemberekből álló szemlebizottság tagjai megtekintették a Fő teret, a sétálóutcát, a megújult Balaton-partot, valamint a város három strandját.


(fotó: Sámel József)

– Bejárva a városközpontot, örömmel tapasztaltuk, hogy az évről-évre visszatérő hibákat sikerült megszüntetni. De találtunk újabbakat – folytatta. – Ezek közé tartozik például, hogy a sétáló-, s az ahhoz csatlakozó mellékutcák találkozásánál több helyütt gazosak, füvesek a területek. A Fő térnél is találkoztunk hasonló gondokkal. Az ott kialakított virágágyások közül többet benőtt a gaz, amit nem hagyhatunk így. A területet még nem adták át, vagyis annak még nincs gazdája. Ennek ellenére a GESZ rendezi a helyzetet. Beszéltünk arról is, hogy meg kell majd oldani a sétálóutca és az új Fő tér takarítását. Az üzemeltető cégünk egyelőre kézzel végzi a tisztítást, ám elkerülhetetlen lesz egy komolyabb beruházás. Azaz vásárolni kell egy gépet, mely környezetbarát vegyszert használva végzi majd a területek takarítását. A sétálóutcát körbejárva kellemesek voltak a tapasztalatok. Régebben több helyen hiányoztak kövek, akadt rész, mely emiatt balesetveszélyes volt. Most egy helyen találkoztunk ilyen problémával, amit javítunk.

Kocsis Miklós szerint a Balaton-part a város üdítő színfoltja, ahová jó lemenni, megpihenni.

– A strandok rendben vannak, ahogy a parti sétány is. Negatívumok persze akadnak, de javítjuk. A kedvelt szökőkút sajnos nem úgy működik, ahogy kellene, ám garanciában szervizelik.

A városszemléről természetesen jegyzőkönyv készült, mely alapján a bizottsági elnök, valamint a polgármesteri hivatal illetékes munkatársai folyamatosan ellenőrzik a hibák kijavítását, a hiányosságok pótlását. Időközben, július 14-én átadják majd a felújított Fő teret is, vagyis a városközpont még gondozottabbá válik.

(forrás: Zalai Hírlap www.zalaihirlap.hu)