Navigáció:   Hírek
Újra vendégeket fogad a VSZK felújított kollégiuma
2010. július 09., 13:47
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Gyors munka eredményeként, alig egy hónap alatt újra lakható lett a keszthelyi VSZK kollégiuma. Az intézményben uniós támogatással több mint 200 millió forintos beruházás zajlik, melynek – az iskolaépület felújításán túl – fontos része a lakószobák és a közös helyiségek renoválása is.

VSZK_kiskep2.jpgA munkálatok május közepén kezdődtek meg, július első hétvégéjén pedig már vendégeknek adott szállást az intézmény. A kollégiumépület összes szobájának ablakait kicserélték, és mindegyiket szúnyoghálóval is ellátták. Új padlóburkolatot kaptak a helyiségek: a folyosókon erős igénybevételnek megfelelő járólapokra, a szobákban könnyen tisztítható PVC padlóra cserélték a korábbi burkolatot. Az egész épületben új beépített szekrényeket helyeztek el, egy szinten pedig teljes bútorcserére került sor a szobákban.

A kollégium földszintje immár akadálymentesen megközelíthető, a mozgássérült tanulók és vendégek számára két megfelelő szoba áll majd rendelkezésre. Az akadálymentesítést infokommunikációs eszközök (vezetőcsík, indukciós hurok és információs táblák) is kiegészítik az intézményben.

Végül a szükséges falfestés-mázolás is megtörtént, ezzel a belső munkálatok nagyrészt befejeződtek a kollégiumban.

Ezzel párhuzamosan zajlik a felújítás a főépületben és az udvaron is, a kivitelező KIVSZER Kft. munkatársai gyors ütemben dolgoznak. Várhatóan szeptemberben már a megújult iskolaépületben kezdhetik meg a tanévet a diákok.

Kapcsolódó írások:
Színvonalas szakképzés, korszerű körülmények közt



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Túlnyomóan felhős
-10 °C
Túlnyomóan felhős
Szél: DNy 11 km/ó
Páratartalom: 79%
P
Részben napos
-13° -7°
Részben napos
Szo
Előfordulhat havazás
-12° -7°
Előfordulhat havazás
V
Előfordulhat havazás
-13° -5°
Előfordulhat havazás
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark