Technikai fejlesztés a Keszthelyi Televíziónál

2015. június 16. (kedd)

Ideiglenes helyszínről köszönti nézőit az elkövetkező hetekben a Keszthelyi Televízió, megkezdődött ugyanis a technikai fejlesztés következő állomása. A stúdióban és vezérlőben lecserélik a 20, vagy akár 30 éve működő eszközöket. A fejlesztés ideje alatt a Híradó változatlanul, minden hétköznap 19 órakor jelentkezik. A munka befejeztével a Keszthelyi Televíziót már HD minőségben láthatják.

A jelenlegi formájában, ezzel a technikával utoljára indult el a Híradó főcíme június 9-én, kedden. A Keszthelyi TV vezérlőjében működő technika úgynevezett analóg SD minőségben sugározta a Híradót és más műsorokat. Ez az eszközpark kisebb módosításokat kivéve 20 éve működött, de voltak olyan berendezések melyek már 30 éve, a televízió indulása óta álltak szolgálatban.

„Utoljára a stúdiót érintő műszaki átalakítás 1995-1996-ban volt” – mondja Somogyi Ákos. A televízió műszaki vezetője szerint elődje, Molnár László alapos előretekintésének köszönhető, hogy az akkor beszerzett eszközpark mostanáig kitartott. Sajnos a mai követelményeknek a jelenlegi technika már nem felel meg.

A monitorok és képkeverők helyett most a fúrók, fűrészek és ecsetek dolgoznak a vezérlőben. Az új eszközök beszerelése előtt felújítás történik a helységben. Mindeközben az új rendszer tesztje már a végéhez közeledik egy ideiglenes helyszínen. A képkeverő, a feliratozó, a hozzájuk tartozó berendezések és az adáskijátszás is megújul. A technikát szállító Protech Stúdió és a Corg Computer többek közt a Magyar Televízió, a TV2 és több helyi televíziónak is beszállítója.

Dr. Molnár András, a televízió ügyvezető-főszerkesztője kifejtette, hogy a fejlesztést több lépcsőben hajtja végre a televízió: „Keszthely Város Önkormányzatának jelentős anyagi támogatásával, illetve saját forrásokból az elmúlt évben elkezdtünk egy hároméves fejlesztési folyamatot, amelynek lényege az elavult technika új digitális technikává való átépítése.”

A digitális csomaggal rendelkező nézők így hamarosan már HD minőségben láthatják a Keszthelyi TV adását, de az analóg csatornán is jelentős lesz a javulás. A technikai fejlesztés ideje alatt a megszokott napi Híradóval jelentkezik a televízió. A stúdióbeszélgetések (az Objektív és a Fogadóóra) szünetel.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)