Színvonalas szakképzés, korszerű körülmények közt

2010. június 2. (szerda)

189 millió forintos uniós támogatással újul meg hamarosan a Keszthelyi VSZK, a város önkormányzati fenntartású középiskolája. A felújítás látványos eredményei mellett a megújuló villamos és fűtési rendszerrel az üzemeltetési költségek jelentős csökkentése érhető majd el.

A Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán nyert támogatás segítségével és Keszthely Város Önkormányzata 44 millió forintos önrészével valósulhat meg a nagyszabású projekt, melynek nyitórendezvényét június 2-án tartották az intézményben. Az eseményen köszöntőt mondott Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Pálinkás Róbert, Keszthely város alpolgármestere és Virágh Péter, a közreműködő VÁTI Nonprofit Kft. Nyugat-dunántúli Területi Irodájának vezetője. Fisli István projektmenedzser, az iskola igazgatója részletesen ismertette a beruházás hátterét és műszaki tartalmát. A komoly referenciákkal rendelkező kivitelező, a KIVSZER Kft. nevében Rédling Tamás ügyvezető köszöntötte a jelenlevőket.

A Keszthelyi VSZK a képzés széles skáláját kínálja a vendéglátás, idegenforgalom és kereskedelem jövendő szakembereinek. Az iskolának otthont adó ingatlan több mint 40 éve épült, és a folyamatos felújítások ellenére műszaki szempontból elhasználódott. A burkolatok, nyílászárók, gépészeti és villamos rendszerek elöregedtek, javarészt elavultak, felújításra szorulnak. Az elmúlt tíz évben az iskolaépület felső szinttel bővült, megtörtént a kazánház rekonstrukciója és a tantermekben ablakcsere történt, de teljes, átfogó felújításra nem került sor.

A most megvalósítandó fejlesztés során az iskola több épületrésze és a kollégium felújítása, akadálymentesítése is megtörténik, és korszerű sport- és oktatási eszközökkel, esélyegyenlőségi, környezeti nevelést segítő felszerelésekkel bővül az intézmény eszközparkja. Új padlóburkolatot és hőszigetelt üvegezésű műanyag nyílászárókat kapnak a folyosók, a lépcsőházak, a tankonyha és tornaterem. A villamos hálózat felújítása is megtörténik, a régi öntöttvas radiátorok helyett lemezes lapradiátorok biztosítják a fűtést, hőfokszabályzós szelepekkel. Az energetikai korszerűsítés szellemében a használati melegvíz előállítása napkollektorok segítségével lesz majd megvalósítható. A tetőszigetelés komplex felújítása is része a beruházásnak, melynek során az előírásoknak megfelelő, energiatakarékos szigeteléssel látják el a tetőt, új csatlakozószegélyekkel. A kollégium szobáiba új beépített szekrények kerülnek, és több helyiségben a bútorzat teljes cseréje is megtörténik. Asztalosmunkák, festés-mázolás, valamint tűzjelzővel bővített kamerás vagyonvédelmi rendszer egészíti ki a felújítást.
A külső munkálatok közt szerepel a főbejárat előtti térburkolat cseréje, a kerítés és a kapu felújítása, növények telepítése, fedett kerékpártároló építése és szelektív hulladékgyűjtők kialakítása.
Az intézmény akadálymentesítése az épületegyüttes földszintjén valósul meg, ezen kívül mozgássérült parkoló kerül kialakításra, és a kollégiumban két akadálymentes szoba várja a mozgásukban akadályozott tanulókat.

Május 19-én megkezdődtek a munkálatok az épületben; az új tanévet a diákok várhatóan már a megszépült épületben kezdhetik szeptemberben. A beruházás körülbelül 6.400 négyzetméternyi területet érint, és előnyeit több mint 800 tanuló élvezheti majd.

Kapcsolódó írások:
Újra vendégeket fogad a VSZK felújított kollégiuma