Szeptemberi testületi döntések

2014. szeptember 28. (vasárnap)

A Helikon Kastélymúzeum kezelésébe kerülhet a Festetics Mauzóleum az állam és a keszthelyi képviselő-testület döntése értelmében. Így kormányzati támogatás esetén állami forrásból újulhat meg az omladozó épület. A ciklus utolsó soros ülésén az önkormányzati büdzsé mellett a képviselők a város gazdasági társaságainak gazdálkodásáról is tájékoztatókat fogadtak el.

Állami tulajdonba adja a Festetics Mauzóleumot az önkormányzat, mely Európa első vasbeton szerkezetű épülete. A feltételek teljesülése esetén a Helikon Kastélymúzeum kezelésébe kerülő romos épület központi finanszírozásból újulhat meg és lehet méltó emlékhelye a Festeticseknek.

Az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok első félévi gazdálkodásáról tájékoztatókat fogadtak el a képviselők.

A HUSZ Kft. komoly likviditási gondokkal küzd a vevői tartozások, a lakossági díjcsökkentések és a helyi vállalkozókkal történő szerződéskötések jelentős számú elmaradása miatt.
A társaság több mint 33 millió forinttal tartozik a Zalaispa Nonprofit Zrt.-nek. A tartozás rendezésére a testület 15 millió forint tagi kölcsönt szavazott meg a HUSZ-nak, illetve részletes javaslatokat kért az ügyvezetőtől a hulladékgyűjtési rendszer változtatására, melyekkel eredményesebben gazdálkodhat a társaság.

A KETÉH Kft. gazdálkodása kiegyensúlyozott, és fenntartható, ennek ellenére komoly likviditási gondokkal küzd a vevőkkel szembeni követelések miatt, a társaság legnagyobb adósa az előbb említett HUSZ Kft.

A VÜZ Nonprofit Kft. idei gazdálkodása az előző évek tendenciáját követte. A költségoptimalizálásoknak köszönhetően javult a cég likviditási helyzete. A strandszolgáltatásért is felelős társaság fizetőképességét tovább javítaná egy ideinél kedvezőbb idegenforgalmi szezon.

Felülvizsgálta a testület a helyi népszavazásról szóló önkormányzati rendeletet, mivel jelentős változások történtek a központi szabályozásban.

Az elmúlt időszakban szabadidő- és sportlétesítményeken történt sajnálatos balesetekre figyelemmel a Zala Megyei Kormányhivatal kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy az illetékességi területükön lévő sportlétesítményeken javítsák meg, vagy távolítsák el a balesetveszélyes eszközöket, továbbá a művelődési intézmények, illetve szabadidős létesítmények baleset-megelőzését is szabályozza az önkormányzat, valamint az azokat működtető intézmények.

Tájékoztatás került a grémium elé a város demográfiai helyzetéről és a megoldási javaslatokról. A téma Selmeczy Zsuzsanna képviselő 2012 júniusában előadott interpellációja kapcsán került napirendre. A gyermekvállalási kedv és a külföldi munkavállalás miatti népességcsökkenést a kormányzat és a helyi városvezetés több módon próbálja ellensúlyozni. Jelenleg olyan programok vannak kidolgozás alatt, mint az otthonteremtést és munkához jutást segítő „Keszthely Hazavár” Program, vagy a „nagycsaládos kedvezménykártya”.

A szeptemberi soros ülés további napirendjei közt megválasztották a szavazatszámláló bizottságok tagjait az októberi önkormányzati választásokra.
Dr. Sebők Ferdinánd háziorvos ügye mellett támogatási kérelmekről, és egy magántulajdonú ingatlan belterületbe vonásáról döntöttek a képviselő-testület tagjai.

(forrás: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)