Navigáció:   Hírek
Száznál is több fiatal továbbtanulását támogatja a város
2011. november 28., 18:22
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Keszthely immár tíz éve vesz részt a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszerben. Hárommillió forintot különített el a város erre a célra 2012-re; a pályázók száma 15 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.

Az ösztöndíjrendszer keretében lehetőség nyílik állami és önkormányzati forrásokból segítséget nyújtani a szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatására. A város költségvetésében erre a célra a 2012. évre hárommillió forintot különítettek el a képviselők.

Az évek során folyamatosan növekszik a pályázók száma, ami tükrözi a családok nehéz anyagi helyzetét. Az önkormányzat a támogatással szeretné segíteni azokat a helyi fiatalokat, akiknek komoly anyagi terhet jelentenek a főiskolai, egyetemi tanulmányok. A legjobb befektetés a tanulás, amihez Keszthely Város Önkormányzata igyekszik hozzájárulni, a rászorultságot figyelembe véve.

A több mint 2000 oldal pályázati anyagot, valamint a polgármesteri hivatal által készített igazolásokat az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság és az egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi bizottság vizsgálta át. Együttes bizottsági ülésen, konszenzusos alapon hozták meg döntésüket a támogatási igények elbírálásáról. Figyelembe vették az egy főre eső jövedelmet, a családban található gépjárműveket, az eltartottak számát, a tartós betegséget és a családban lévő munkanélküliséget is.

Az idei pályázati felhívásra 151-en jelentkeztek, ami közel 15 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. 147 pályázat volt érvényes, amelyből 108 igényt tudtak támogatni a bizottságok. Ebből 102 „A” típusú és 6 „B” típusú pályázat. Az első kategória a már felsőfokon tanuló, az utóbbi kategória az érettségi előtt álló, de a következő tanévtől felsőfokú tanulmányokat folytatni szándékozó diákokra vonatkozik.

A megítélt támogatások mértéke személyenként és havonta 2000 és 4000 forint közé esik.
Az önkormányzat által megítélt összeghez a Zala megyei önkormányzat hozzáteheti a saját támogatását. A megszerzett együttes támogatást megkétszerezi az állam. Ennek megfelelően akár tízezer forintot is kaphatnak a fiatalok tíz hónapon át. Elmondható, hogy ez nagy segítség a diákoknak, ismerve a taníttatást vállaló családok nehéz anyagi helyzetét.

Csótár András
az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke

Kapcsolódó cikkek:
Idén is lehet pályázni a Bursa ösztöndíjra
A legjobbakat, többek között a keszthelyi Asbóthos tanulókat köszöntötték a Parlamentben
Laptopok segítik a tanulást a VSZK-ban
Réthelyi Miklós: első a pedagógusok rangjának visszaadása
Az elmúlt évek legjelentősebb iskolafejlesztése Keszthelyen
Csótár András az Asbóth-iskola új igazgatója


 



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. május >>
HKSZCSPSZOV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
Túlnyomóan felhős
22 °C
Túlnyomóan felhős
Szél: É 6 km/ó
Páratartalom: 69%
K
Viharos
14° 18°
Viharos
Sze
Előfordulhat vihar
14° 24°
Előfordulhat vihar
Cs
Előfordulhat vihar
13° 28°
Előfordulhat vihar
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark