Ruzsics Ferenc polgármester újévi köszöntője

2017. január 10. (kedd)

Január 6-án tartotta hagyományos újévköszöntő fogadását Keszthely város polgármestere. Az alábbiakban Ruzsics Ferenc újévi beszédét olvashatják.

Tisztelt Egyházi és Világi Méltóságok!
Kedves Vendégeink!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Keszthely Város Önkormányzata nevében sok szeretettel köszöntöm Önöket, s köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat a hagyományos újévi fogadásunkra, mely ma különleges napra, vízkeresztre esik.

Tizenegyedik éve állhatok itt, tizenegyedik éve van alkalmam köszönteni Önöket, a város egyházközségeinek, intézményeinek, civil szervezeteinek, vállalkozásainak vezetőit. E fogadáson szoktam számot adni az elmúlt esztendő, esztendők eseményeiről, s ismertetni a jövő álmait, terveit.

A mértéktartó, s felelősségteljes gazdálkodás miatt keletkezett tartalékunk, melyet a 2017-es évben részben felhasználhatunk. Ez a tartalék köszönhető a kormány mintegy másfél milliárd forintos, évekkel ezelőtti konszolidációjának is, mely nélkül még az egykori fejlesztéseink hiteleit törlesztenénk a következő években.

Az elmúlt évben kiugróan nagy beruházásunk ugyan nem volt, ám több kisebbel gazdagodott településünk, s számos helyen tudtunk a felújítások terén eredményt elérni. Ilyen volt a Nagy Lajos király utca teljes körű aszfaltozása, a Libás strand előtti terület parkolásra is alkalmassá való tétele, tulajdonunkban levő ingatlanok megszépítése. A kormány döntése szerint a tavalyi évben sok, városunkat is érintő pályázati felhívás jelent meg.

A 2015-ben megmaradt tartalékból jelentős összeget különítettünk el ezen pályázati lehetőségek minél teljesebb körű kihasználása érdekében. Így sikerült több mint 4,5 milliárdból megvalósítható fejlesztésekre pályázatokat beadnunk.

Reményeink szerint a „Zöld város”, mely önmagában egymilliárd forintos beruházást jelent, keretein belül megújulhat a Kastély utca, a Nádor, a Bakacs, s a Pethő utca Kossuth utcai torkolata, a Zeppelin tér, s a Fő téren szaporodni fog a fák darabszáma. Felfrissül a Helikon park, melybe számos hasznos dolgot álmodtak meg a tervezők, s a Kresz-parkunk is fejlődhet.

Másik nagy vágyunk, hogy az egykori sörfőzdét, mely ipari műemlék, megújíthassuk. Erre 850 millió forintos igényt nyújtottunk be.

A Városi strand fejlesztése, a kastély közelében ingyenes parkoló kialakítása, a Bástya utcától Gyenesdiás közigazgatási határáig tartó kerékpárút építése, Kertváros egy részén a csapadékvíz elvezetésének megoldása, a „leromlott városrészek” pályázat keretében pedig a Külső Zsidi út mentén történő beruházások vannak még a nagyobb forrást igénylő elképzeléseink között.

Ezek az úgynevezett Területi Operatív Programokra beadott pályázataink. Ezúton is köszönöm munkatársaimnak azt a sokoldalú, gondos munkát, melyet pályázatainkkal kapcsolatban végeztek, azokat testületi döntésre, s határidőben való beadásra előkészítettek.

A két ünnep között jelent meg a kormány balatoni fejlesztéseket támogató határozata, mely több mint 365 milliárd forint összeget tartalmaz. Ebben Balatonfüreddel és Siófokkal együtt van nevesítve településünk is. Kétmilliárd forint értékben szerezhetünk be a három településre elektromos buszokat, illetve alakíthatjuk ki az üzemeltetésükhöz szükséges feltételeket.

A Balaton fejlesztési programból jó elképzelések megvalósításához, megfelelő lobbierővel jelentős összeggel bírhat majd Keszthely. Reménykedem, hogy végre megvalósul régi álmunk, s lesz Keszthelyen négy- vagy ötcsillagos szálloda. Abban is nagyon bízom, hogy valakik végre felfedezik a keszthelyi Balaton-parti ingatlanokban rejlő turisztikai lehetőségeket, beruházásokat létesítenek és üzemeltetik majd azokat.

Az elmúlt évet a felkészülés évének is nevezhetnénk. A jelenlegiben pedig tettre készen várjuk a pályázati döntéseket.

A mostani esztendőben jelentős évfordulóknak örülhetünk. Városunk 770 éves lesz. Városalapító Csáktornyai Lackfi István 620 évvel ezelőtti halála újabb alkalmat ad a reá való emlékezésre. I. Festetics György 200 éve rendezte meg első ízben a Helikon irodalmi ünnepet. Idén 25. alkalommal kerül megszervezésre a Zalai Borcégér – Keszthelyi Borünnep, és színházunk felújításának 15 éves évfordulóját is ebben az évben ünnepeljük. „Egyetemünk, a mi Akadémiánk” elődje 220 éve kezdte meg működését. Gimnáziumunk 245. születésnapját ünnepelheti. Azt tervezzük, hogy e jeles évfordulókra egyhetes rendezvénysorozatokkal emlékezünk meg.

Szörényi igazgató úr engedélye birtokában egy eddig titokként kezelt lehetőséget is elmondhatok immár Önöknek. A közeljövőben megkezdődnek az egyeztetések arról, hogy miként tudja átvenni fenntartásba a gimnáziumot a prémontrei rend. A katolikus egyház vezetése már kinyilvánította ezirányú szándékát. Egyházi általános iskolánk már van, most lesz majd újra egyházi gimnáziumunk is. Örülök, hogy pár indító gondolattal ennek én is részese lehettem.

„Legyen úgy, mint régen volt” hangzik el e pár szó egyik dalunkban.
Én nagyon bízom abban, hogy úgy lesz ez is, ahogy régen volt.

Tisztelt Hölgyeim és uraim!

Az asztrológusok szerint a Mars éve volt a tavalyi, a harcé, háborúé.
Az idei pedig a Nap éve. Az élet, a teremtő erő, a tiszta gondolatok éve. Ez évben a Napot támogatja a Szaturnusz. Innét az őszinteséget, a nyíltságot várhatjuk.

Aki már járt abban az irodában, ahol dolgozom, az láthatta, hogyan van berendezve. Az északi falon egy nagyméretű Magyar Szentkorona országai 1910-es térkép függeszkedik az Apostoli kettőskereszt alatt, balra a Himnusz, jobbra a Szózat szövege olvasható. Az alatt, közvetlenül az ajtó mellett egy gyönyörűen díszített cseresznyefa lapra kérésemre Bereczki Csaba népművész a következő feliratot véste, mely a Te Deum utolsó két sora:

„Te vagy Uram én reményem,
Ne hagyj soha szégyent érnem”

Ennek érdekében maradtam, aki voltam, s leszek, aki vagyok.

Nagyon remélem, hogy ebben az évben is töretlenül folytatódik Keszthely fejlődése. Mi, akik ebben részt vettünk, büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre, s feltűrt ingujjal várjuk a következő feladatokat. Megköszönve országgyűlési képviselőnk, Manninger Jenő eddigi segítségét, erőteljesen bízunk abban, hogy a továbbiakban is legalább ilyen erővel fogja képviselni városunk érdekeit.

A képviselő-testület nevében továbbá köszönöm az Önök segítő hozzáállását, jobbítás szándékával közölt kritikáikat, észrevételeiket, türelmüket, melyekre ebben az évben is számítunk.

E gondolatok jegyében kívánok mindannyiuknak boldog új esztendőt.
Emelem poharam az Önök egészségére, s Keszthely fejlődésére.
Isten éltesse valamennyiüket.