2011. szeptember 18-án 13 órai kezdéssel indul a szüreti forgatag Keszthely Skála parkolójából (a Vásár téri közlekedési lámpák és a Lovassy utca sarkánál): hintók, lovas kocsik kíséretében szüreti bírói párral, kisbírói kikiáltóval, szőlőcsőszökkel, szőlő- és borkínáló hölgyekkel, ill. az elmaradhatatlan borbarátnői szőlőharanggal. A vonulás vidám hangulatát alapozzák a művészi tudással bíró harmonika zenekarok, illetve a szólóharmonikás, a környező településekről hívott néptáncosok, dalárdák, népdalkörök, országos borlovagrendek, borhölgy társaságok és nem utolsó sorban a keszthelyi óvodák gyermekcsoportjai. A menet a Balaton-partig halad, ahol a Zenepavilonnál színpadi bemutatókon, kulturális műsorban megelevenednek a magyar szőlőműveléshez, borkultúrához kapcsolódó népi szokások, dalok és táncok melyekben a nagyérdemű közönség gyönyörködhet. A színpad melletti téren ízelítőt kapnak az érdeklődők a népi iparművességhez, iparművészethez, hagyományokhoz ide kapcsolódó sok-sok ágából, úgymint: - kerámiák, agyagtermékek, - fafaragás, - szalmafonás, - tojáskarcolás, - nemezelés, - csipkekészítés, - batikolás, - rongybabakészítés, - biotermékek, - csuhébaba készítés, - bőrművesség, - mézes termékek, csodaváró olajak, stb. A munkák és termékek bemutatkozói között a helyi kézműves szakkörös, illetve a környező települések amatőr és népművész mesterei adnak hiteles képet munkáikról. A népi iparművészeti munkák megtekintése mellett a vásárlási és a helyben fogyasztási lehetőség is biztosított (pl: házi készítésű sütemények, nyújtott rétes és egyéb ínycsiklandó étkek). A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete által rendezett ünnepségeken már hagyománnyá vált és a jelen rendezvényükön is tovább éltetik azt a vendégváró gesztust, hogy az ünnepség minden aktív résztvevőjét megvendégelik étellel és itallal. Természetesen gondolván a gyermekszereplőkre is, nekik csoki és üdítő dukál. Teszik ezt mindazért, hogy a barátság tovább éljen és még jobban elmélyüljön, és azért is, hogy a vidékről érkezők vigyék a Balaton Fővárosa, Keszthely város jó hírnevét. A városi Szüreti Ünnepség fővédnöke Keszthely város polgármestere: Ruzsics Ferenc. Meghívott díszvendégek: Dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke A Balatoni Borbarát Hölgyek kívánnak minden érdeklődőnek élményekben gazdag kikapcsolódást, a felvonulóknak és a szereplőknek pedig vidám hangulatot és sikereket. A rendezvény PLAKÁTJA. Kapcsolódó cikkek: Farsangi karnevál a Balaton fővárosában Túrórudik és dalmaták lepték el Keszthely belvárosát Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete |