Nem vizsgálja az unió a keszthelyi belváros-rehabilitációt

2012. május 15. (kedd)

A sajtóban megjelent valótlan híresztelésekkel ellentétben az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nem Keszthely belvárosának európai uniós támogatással megvalósuló felújítása ügyében folytat vizsgálatot.

Az önkormányzat tudomása szerint a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt-nél folyó ellenőrzés nem érinti a keszthelyi beruházást; a keszthelyi városházára semmilyen megkeresés, felülvizsgálati értesítés, hivatalos irat ezzel kapcsolatban nem érkezett.

Keszthely Város Önkormányzata törvényesen, minden vonatkozó jogszabályi előírást betartva járt el a „Keszthely történelmi belvárosának rehabilitációja a gyalogos térrendszer kiterjesztésével” című projekt I. és II. ütemének közbeszerzési eljárásánál – akárcsak más projektek és beruházások esetében is. Az uniós pályázatokhoz kapcsolódó közbeszerzéseket előzetesen több szerv is vizsgálja, a kiírások megjelentetéséhez ezek jóváhagyása szükséges. Ennek értelmében a keszthelyi projektek közbeszerzését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya, a Közbeszerzési Döntőbizottság, és közreműködő szervezetként a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség is áttanulmányozta, ajánlásokat tett és megfelelőnek találta.

A város honlapján a projekttel kapcsolatos minden nyilvános adat megtalálható.