Nagykanizsától Keszthelyig modernizálják a közösségi közlekedést

2011. október 17. (hétfő)

Több mint 600 millió forintos beruházással, az önkormányzatok és a tömegközlekedési társaságok, állami vállalatok részvételével teljesen modernizálják a közösségi közlekedés rendszerét Nagykanizsa és Keszthely között – közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke hétfőn, Zalakaroson tartott sajtótájékoztatón.

Ünnepélyes szerződéskötéssel indulhat a „Közösségi közlekedés komplex fejlesztése Keszthelyen és a Zalakarosi Kistérségben” című, a NYDOP-3.2.1/B-09-2010-0005 számú projekt. A zalakarosi és keszthelyi kistérség közös projektje a mai, Zalakaroson történt szerződés aláírással indulhat útjára.

Manninger Jenő elmondta: összesen 611 millió forintból – ebből 581 millió forint európai uniós támogatás – elsősorban az autóbusz-közlekedés rendszerét fejlesztik, de a vasúti és a kerékpáros közlekedéssel összekapcsolva. A több mint 29 ezer embert érintő változások révén pályaudvarokat, megállókat újítanak fel, dinamikus utastájékoztatási rendszereket építenek ki 19 településen.

A beruházás a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása, a Zala Volán Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciumaként valósul meg. A projekt keretében fejlesztik a keszthelyi vasútállomást és autóbusz-pályaudvart, kölcsönös dinamikus utastájékoztatási rendszert építenek ki, modernizálják a forgalomirányítási rendszert, jegykiadó automatákat és információs pultokat állítanak fel. A Balaton-parti városban 14 buszmegállót újítanak fel és rendezik a környezetét.
A zalakarosi kistérség 19 településén 46 autóbuszöblöt és 33 váróhelyet építenek át, felújítják a zalakarosi buszpályaudvart, ahol megteremtik a kapcsolatot a kerékpáros közlekedéssel, de lehetővé válik az utasigényekhez igazodó autóbusz-rendelés is. Zalakaros és Nagykanizsa autóbusz-pályaudvarán szintén dinamikus utastájékozatási rendszert építenek ki, a Zala Volán érintett településeken közlekedő 133 járatára pedig GPS eszközöket telepítenek.

(forrás: MTI)

Nézze meg galériánkat!

Keszthelyen intermodális csomópontfejlesztés keretében az autóbusz-pályaudvar átépítése, vasútállomás fejlesztése, korszerűsítése valósulhat meg. Az autóbusz-pályaudvar területén az új buszöblök kialakításával, melyek a régi öblökhöz képest kb. 90°-ban elforgatva lesznek kiépítve, az autóbuszok részére kedvezőbb közlekedési rendszer alakul ki. Elhelyezésre kerül egy utasforgalmi létesítmény, amely magában foglalja az információszolgálat, utasváró és a kapcsolódó szociális létesítményeket, valamint egy intermediális szobát, amely az internetezőknek nyújt lehetőséget a várakozási idő hasznos eltöltésére.
Az épület karaktere egy kapuzatból, valamint a buszöblök fölött átívelő előtetőből áll. A kapuzat előtt pihenésre, várakozásra alkalmas találkozó pont kerül kialakítása, kőfalból kifolyó víz csobogókkal, füves felülettel, térkő burkolattal. Közepén ivókút lesz elhelyezve. Az előtető alatt kerékpárkölcsönző zárja le funkcionálisan a tervezett objektumot, amely jól illeszkedik a Balaton körüli kerékpárút-hálózathoz.
A cél az, hogy az autóbusz állomás környezetében kialakuljon egy központi dísztér és ahhoz kapcsolódó dekoratív zöldfelület, mely pihenésre, ott tartózkodásra ösztönzi az embereket, ezáltal kellemesebb várakozó környezet alakul ki. A tervezett autóbusz pályaudvar épülete körül kialakítandó dísztér növénykazettáit alacsony, egész nyáron virágzó cserjékkel ültetik be. Az állomásépület déli oldalára tervezett üzlet környékét szintén parkosítják, oda az épület homogén háttérként szolgáló, őshonos fafajtákból álló facsoportokat terveztek. A terület további részei füvesítéssel lesznek kialakítva.
A vasútállomás komplex akadálymentesítésére is sor kerül a projekt keretében.

A projekt keretében megvalósuló utastájékoztatás fejlesztése új nyilvános informatikai és térinformatikai eszközökkel történik. A rendszer elemei a keszthelyi, a zalakarosi és a nagykanizsai helyközi (távolsági) autóbusz-pályaudvaron azonosak. Központi vezérlőberendezést telepítenek, amivel az érkezés-indulás digitalizált hanganyagának feldolgozása megvalósulhat az autóbusz-pályaudvarokon. A pályaudvarokon telepített térinformatikai eszközök közé tartozik az induló járatokat jelző digitális tábla megfelelő monitorral és PC háttér fix információkkal ellátva.
A keszthelyi vasútállomáson telepítésre kerülő infópult segítségével fizikailag is elérhetővé válik a MÁV-START honlapján üzemelő, az országos hálózatot felölelő dinamikus utastájékoztatás.

A keszthelyi kistérségben 14 db autóbusz-öböl felújítása, valamint 12 db fedett váróhelyiség telepítése történik meg. A felújításban érintett buszöblök és fedett váróhelyiségek telepítésének helyszínei:

Bástya utca : 1 db megállóhely burkolat javítása, 1 db fedett utasváró építése
Lehel utca alsó vége: 1 db utasváró építése
Georgikon úton az Egry utcai megállóhelynél: 1 db autóbusz-öböl létesítése és 1 db utasváró építése
Szent Miklós utca: 1 db új megállóhely építése és 1 db utasváró építése (a meglévő megállóhelyen)
Deák F. utca: 2 db megállóhely létesítése 1 db megállóhely bővítés és 2 db utasváró építése
Bercsényi utca (Hévíz irányában): 1 db megállóhely bővítés és 1 db utasváró építése
Bem J. utca (piac előtt): 1 db utasváró építése
Fodor utca: 2 db megállóhely és 2 db utasváró építése
Vaszary Kolos utca (29-es számú ház előtt): 1 db autóbusz-megálló felújítása és 1 db utasváró építése
Stomfeld Aurél utca (19-es számú ház előtt): 1 db autóbusz-öböl és peron kialakítása és 1 db utasváró kiépítése
Erzsébet királyné utca: 1 db autóbusz-megálló felújítása, valamint peron hosszabbítás

Keszthelyen a vasútállomást és az autóbusz-közlekedést érintően fejlesztik a forgalomirányítási központot, Nagykanizsán, Zalakaroson a távolsági autóbusz-pályaudvart érintően történik ez meg. A műholdas helyzet-meghatározáson alapuló GPS-rendszer az adott jármű pillanatnyi helyzete alapján vezérli az utas tájékoztató rendszert. A Zalakarosi kistérség, valamint Keszthely és Nagykanizsa helyközi autóbuszjáratai GPS-szel lesznek felszerelve, melyekkel az indulás és érkezés pontos időpontja jelezhető a várókban elhelyezett dinamikus tájékoztatási felületeken. A fejlesztés összesen 133 db járatot érint.
A munkálatok elindítása közbeszerzési eljárással kezdődik, a tényleges munkák jövő tavasszal kezdődhetnek.

(forrás: Monitor www.monitormagazin.hu)

Kapcsolódó cikkek:
Megújul az autóbusz-pályaudvar Keszthelyen